- Itt vagyok. Miért hívtál? - Thyra karba tette a kezeit, jelezve, hogy nem azért van itt, mert olyan nagy kedvet érzett arra, hogy eljöjjön. A nap már eltűnt az egyik magas ház mögött, narancsszínű aurát kölcsönözve ezzel az épületnek. - Meg sem lepődsz, hogy itt vagyok, hugi? - vele szemben, körülbelül három méterre egy magas nő állt. Kicsit hasonlított rá, de nem nagyon. A nő szemei smaragdzöldek voltak, szőke haja feleannyira sem volt hosszú, mint Thyráé, és valamivel sötétebb szőke volt, mint a húgáé. A magasságuk és az alkatuk is egyezett, bár Thyra pár centivel elmaradt a nő mellett. - Ó, dehogynem. Hát nem látszik? - kérdezte, de a hangjából szinte már csöpögött a gúny. - Nem igazán. Szóval már tudtad, hogy itt vagyok. - Persze, hogy tudtam, láttalak. Hiába változtattad meg az alakod, hogy úgy látsszon, egy korcsoportban vagy azzal a csajjal, és az se igazán győzött meg az ellenkezőjéről, hogy most Sadakonak hívatod magad, felismerhető voltál. Még Shad is rájött, ki vagy, pedig igyekezett jól titkolni. - Ennyire ügyesek lennétek? Hogy már csak így felismertek, bárhogy is nézek ki? - Sadako nosztalgikusan-szomorkásan elmosolyodott. - Nem lényeg. Mit akarsz? Nem hiszem, hogy azért hívtál ide, hogy ezen beszélgessünk. - Tényleg nem - a lány komolyabbra váltott - A segítségeteket kérném. - A segítségünket? Ugyan, miért? - Thyra sokféle válaszra számított, de erre nem. Sadakonak sikerült meglepnie őt a szavaival, bár ezt jól titkolta. - Azért, mert... - elhallgatott, mintha bizonytalan lenne, vagy azon gondolkodna, hogy fogalmazza meg a választ, de végül kibökte - én már a sanraá oldalán állok. - Nocsak, nocsak. Nem hittem volna, hogy valaha egyszer megint átállsz valaki más oldalára. Más is tudja már, vagy én vagyok a szerencsés, aki ezt először megtudhatja? - Nem, csak te tudod. Ha ismernéd, akkor megértenéd. Ő nem az, aki egykor volt, és akinek mindenki hiszi. - Hát persze. gondolhattam volna - Thyra szemmel láthatóan nem osztotta Sadako véleményét - és pontosan mire is kérnél te minket? - Hogy segítsetek a Syfenrét kiiktatni ebből a... versenyből. - Tehát ez neked csak egy verseny. - Már megint kiforgatod a szavaimat! Nem erről van szó! Hanem arról, hogy segítsetek visszajuttatni a sanraát oda, ahová való! Ha ez sikerülne, és Akane kapna egy lehetőséget a bizonyításra, végre nyugalom lenne! - Szóval arra kérsz, hogy mi is váltsunk nézőpontot és foglaljunk állást melletted, csak azért, hogy visszajuttassunk egy olyan alakot a helyére, aki ekkora bajokat okozott. Mert szerinted ez a zsarnok már nem zsarnok, megjavult, és békét teremthetne. - Én más szavakkal mondanám, de... igen - sóhajtotta Sadako, miközben farkasszemet nézett Thyrával, és húga érzelemmentes arcát fürkészte, hátha le tud olvasni róla valamit. Bármit, ami a véleményére utalhat. Bár a lány válaszára nem kellett túl sokáig várnia. - Ezzel az ötleteddel alulmúltad önmagad. Honnan tudod, hogy nem csak rosszabbítaná a helyzetet? Ébresztő! Tegyük fel, hogy belemegyek ebbe az őrültségbe, és feltételezzük, hogy bele tudom rángatni ebbe Danavent és Shadant is. A sanraá nem tud semmit. Fogalma sincs sem a harcról, sem a felelősségről, és ahogy elnézem, az erőről sincs. Azon kívül, túl gyenge lenne hozzá, hogy ekkora problémákat megoldjon. Nem lenne képes rá. Bár, ha belegondolok, odáig, hogy ezen kezdjünk aggódni, el sem fogunk jutni, mert nem vagyok hajlandó veled összedolgozni. És nem is én lennék az egyetlen, aki így áll veled. - Legalább gondold meg! Meg se hallgattad igazán, automatikusan kikérted magadnak! Nézd, tudom, hogy jogod van haragudni rám, de hidd el, hogy nagyon sajnálom! Ha megváltoztathatnám a múltat, esküszöm, visszacsinálnám, de nem tudok mit tenni! Ami történt, az megtörtént, és éppen eléggé furdal miatta a lelkiismeret, de már nem tudok mást tenni, mint törni magamat, és valahogy próbálkozni, hogy jóvátegyem! Légy szíves! Csak gondolj bele abba, amit mondtam! - Sadako hangja a végére egészen ellágyult, a kissé emelt hangvételből visszaváltott halk, szomorú szavakra. Thyrát viszont nem igazán sikerült meghatnia. A lány ugyanolyan érzelemmentes, szigorú arccal állt ott, mint eddig. - Csak ennyi? Ezt megbeszélhettük volna gondolatban is. Sadakonak ez láthatóan már kissé sok volt. - Nem tudnád legalább csak megjátszani, hogy valamennyire elért hozzád az, amit mondtam?! - fakadt ki, már-már kétségbeesetten. - Bocs, de nem igazán. Mondtad te is, ami történt, megtörtént, szóval nem foglalkozom vele. Az ajánlatodon meg, hiszed vagy sem, elgondolkoztam, de te komolyan képes lennél összedolgozni Nearhhal? Mert ehhez ő is kellene, te is tudod. - Képes lennék! Hajlandó volnék lenyelni a békát, mert ez lenne a legjobb, amit tehetünk! - Szerinted ő is lenyelné? A másik meg az, h gondolod, h ezt a Syfenré hagyná? Vagy úgy egyáltalán, lenne olyan, aki ne üldözne emiatt? Francokat. Két napon belül elkapnának és fellógatnának. - Nem kapnának el! Elég jók vagyunk, hogy ezt végigcsináljuk, hadsereget meg úgysem küldenek ránk. - Persze, de attól még folyton ott lihegnének a nyomunkban. - Szerintem bárki is győzi meg a sanraá-t végül, annak mindvégig a nyomában lesznek. - Ez igaz. De a lány akkor sem lenne képes rá. Semmit sem tud. - Útközben megtanítunk neki mindent, amit csak lehet. - Miközben folyton azt lessük, hogy ki ólálkodik körülöttünk? Sadako erre csak bosszúsan hallgatott. Igaz volt, hogy ez egy nagyon nehéz vállalkozás volt, de egyszerűen tudta, hogy ha belevágnának, képesek lehetnének rá. Hisz így minden megvolt egy-egy ember személyében, amire szükségük lehetett. Nehéz volt, veszélyes, de nem lehetetlen. - Kérlek! Meg tudnánk csinálni! Tudom, hogy igen! - Talán épp meg tudnánk csinálni, de én továbbra sem vagyok hajlandó veled összedolgozni. Nincs rá garancia, hogy nem teszed meg ugyanazt, mint pár éve. - Az, hogy itt könyörgök neked, nem elég?! - fakadt ki Sadako kétségbeesetten - ismersz annyira, hogy tudd, hogy olyat sosem szoktam tenni, csak a legvégső esetekben! - Ezek szerint ez legvégső eset? - Ezt mondtam eddig! HA megcsinálnánk, végre vége lehetne ennek az egésznek! - Gondolod, hogy ezt Syfenres lenyelné? - Kénytelen lenne. Te is tudod, hogy így van. Kérlek!! Thyra erre nem szólt semmit. Hosszan kémlelte sötétkék, kiismerhetetlenül csillogó szemeivel a testvérét, de nem lehetett megállapítani, hogy mit gondol, vagy mi a válasza. Végül csak sarkon fordult és hosszú, sebes léptekkel elsétált, magára hagyva a bizonytalan Sadakot kavargó gondolataival. A lány még egy arabig nézett utána, majd egy sóhajjal visszavette a szokásos alakját és besétált a közeli utcában levő egyik ház hátsó ajtaján. - Anya! Megjöttem! ... *** Akane azt hitte, rosszul hall. Csak ült meredten a tévé előtt, és kikerekedett szemekkel bámulta a képernyőt, mint aki arra számított, hogy a következő pillanatban felébred ebből a lidércnyomásból. De ez nem történt meg, semmi sem utalt arra, hogy amit most megélt, az nem a valóság. - Megölte... ez nem lehet igaz! Az a szemét csaj... megölte! - suttogta döbbent-dühösen. Sadako mellette ugyanolyan meglepettséggel ült mellette, és olyan képet vágott, mint aki nem tudja eldönteni, hogy csak a bemondók szórakoznak, vagy hülyeségeket álmodik. - Biztos vagy benne, hogy az a Thyra volt? - kérdezte, körülbelül tíz másodperces fáziskésés után. - KI MÁS LETT VOLNA?! Ő AZ AKI ÍGY TESZI EL AZ ÁLDOZATAIT LÁB ALÓL, NEM EMLÉKSZEL?! LÁTTAM!! - kiabálta, magából kikelve. Egyszerűen képtelen volt elfogadni a tényt, hogy Raicho meghalt. Ráadásul pont az az átkozott ölte meg, aki a többiekkel is végzett. Csak most jutott eszébe, hogy mi van, ha Sadako is veszélyben van, és csak azért él még, mert Thyra még nem akadt rá. - Ne haragudj - nyögte ki körülbelül két perc múlva - csak nem értem ezt az egészet, és annyira... a francba - a könnyek, amelyeket eddig sikerült elfojtania, most már kezdtek elhatalmasodni rajta, és aligha volt képes ismét parancsolni nekik. - Csak mi van, ha... ha te is célpont vagy és csak azért... azért vagy itt, mert nem találtak meg? - Ugyan már - Sadako vigasztalóan átölelte síró barátnőjét - mért akarnának elkapni? - Mert te is tudsz erről az egész őrületről. Miután elmentél, ő addig - addig faggatózott, amíg ki nem húzta belőlem h mi történt! - vallotta be kétségbeesetten. Sadakot eléggé meglepték Akane szavai, hogy pár másodpercig képtelen volt válaszolni rájuk. - Hát akkor majd vigyázok. Egyedül nem megyek sötétedés után sehova, és mindig emberek között leszek. Ne aggódj, nem lesz semmi bajom-igyekezett nyugtatgatni a lányt. - És gondolod az elég lesz? - kérdezte Akane halkan. - Mért, úgy elég lesz, ha elkezdek kardozni tanulni? Ha ez téged megnyugtat, beiratkozhatok valami tanfolyamra. Akane meglepetten nézett fel a tenyeréből. - Tényleg képes lennél beiratkozni egy ilyen tanfolyamra csak ezért? - Naná. Úgyis mindig érdekelt - felelte Sadako egy bátorító mosollyal, amitől Akane fél percre jobb kedvre derült. - Köszönöm - mondta egészen halkan. El sem tudta képzelni, mi lenne vele Sadako nélkül. - Nincs mit megköszönnöd, nyugi. Ez a minimum ezek után, szóval légy szíves és hálálkodás helyett köszönd meg azzal, hogy nem lógatod az orrod. Akane sejtette, hogy ez lesz Sadako kérése. Ha valami baja volt, a lány kivétel nélkül azt kérte, hogy ne szomorkodjon és próbáljon meg felvidulni, de sajnos ez korántsem volt könnyű feladat. - Könnyű azt mondani, nem a te barátnőd volt. Sőt, te nem is kedvelted, egy egészen kicsit se. Csak tudnám, hogy mi folyik itt - Akane könnyei itt újra megeredtek, és folytak, akár a Niagara vízesés - Mi lehet olyan átkozottul fontos, hogy ki kelljen érte nyírni egy fél osztályt?! - Nem tudom - sóhajtotta Sadako - de jó lenne, ha megmondanák végre, kezd ez az egész nagyon veszélyessé válni. De az legalább biztos, hogy téged nem akarnak megölni. - De arra nincs garancia, hogy te is megúszod ezt az egészet. - Meg fogom úszni, ne aggódj. Nem adom oda magam csak úgy, nem hagylak itt - sóhajtott megint. - Kösz, jó is lenne, ha választás kérdése lenne ez az egész! Akkor nem is lenne semmi ilyesmi, mindenki élne és virulna, és az lenne a legnagyobb gondja, hogy mennyi házi van feladva. - Hát, jó volna, az biztos. Egen - motyogta a lány, miközben azon gondolkozott, mire lehetne elterelni a témát. Hátha úgy jobb, ha nem erről beszélnek, hanem valami másról. Témalehetőséget azonban egyet sem talált, így inkább kikapcsolta a még mindig működő tévét, amivel csend telepedett a szobára. Mintha még az időjárás is Akane rosszkedvét akarná tetézni, odakint hirtelen megeredt az eső. A szél tevékenységének köszönhetően az eső majdhogynem vízszintesen esett, és úgy kopogott az ablakon, mintha megannyi kéz dörömbölne folyton az ablaküvegen, bebocsátást remélve. A szürke felhők olyan sűrűségben gyülekeztek a város felett, hogy bár még csak fél hat volt, a városra félhomály ereszkedett, és a közvilágítást is bekapcsolták már. Gyakran jelentek meg az égen villámok, megvilágítva fél pillanatra a lakást kékeslila színükkel, nyomukban az ég dörgött, minta fel volna háborodva. - Tényleg, milyen nap is van ma? - motyogta a lány halkan, hogy az eső zaja majdnem elnyelte a hangját. - Kedd van - jött a valamivel hangosabb válasz - mész holnap iskolába? - Dehogy megyek, még csak az kéne. Jó lesz nekem itthon is. - Biztos vagy benne? Ha ott lennél bent, akkor lenne legalább egy kis idő, amikor nem... erre gondolsz. - Ezer százalék, hogy maradok. Valami hülye megemlékezést akarnak rendezni "azon osztálytársaink részére, akiket nem ismerhettünk meg soha" - idézte Akane az osztályfőnöke szavait gúnyos hangnemben - nem bírnám ki azt a sok hülye gyászbeszédet, most meg aztán pláne nem. - Ahogy gondolod, nem vitatkozom veled - felelte Sadako megadóan - különben akarod folytatni a nyomozásodat, vagy ezek után hagyod? Akane elgondolkodott a válaszon. Erre még nem is gondolt, hogy folytatja-e. Egyre jobban érdekelte ez az ügy, amibe akaratán kívül keveredett bele, de Raicho halála nagyon odatett neki. - Asszem folytatom, de... téged nem keverlek bele többet, bocs. Megtudnák, ha te is benne lennél. Mondtam, az egyiknek nem kerül semmibe, hogy kiolvassa a fejemből, anélkül, hogy észrevenném. Olyan neki a fejem, mint egy bazi nagy könyvtár, és nem tudok ez ellen mit tenni, hacsak neked nincs ötleted, hogy hogyan kéne keresztbetenni annak a srácnak. - Lövésem sincs. Különben meg, én nem vagyok teljesen biztos a bűnösségükben. - Mi?! - kapta fel Akane a fejét. Azt hitte, rosszul hallotta. - Mondtam, nem biztos, hogy ők csinálták. Nekem egy kicsit logikátlannak tűnik, hogy segítenek neked, ha kell, még azt is megmutatják, hogy kik ők, és rögtön másnap megölik az egyik barátnődet... - Talán csak nem volt nekik betervezve, hogy mások is megtudják. Vagy mi van, ha az, hogy feltűntek a kórteremben, csak valami ürügy volt, hogy kiszedjenek belőlem valamit? Vagy azzal, hogy látták, milyen vagyok, csak azt akarták kideríteni, mire hogy reagálok? De különben sincs bizonyíték az ellenkezőjére, mert ha nem ők voltak, akkor ki tette? - Talán az a kaszás alak, akiről mondtad, hogy megjelent az ablakodban. Különben, amiket felsoroltál, azt az a Shadan, vagy ki az úristen kinézhette volna a fejedből anélkül is, hogy a közeledbe megy, ha már ennyire ügyes. Ha meg valami olyan fontos, hogy ennyi emberéletet is megér, akkor nem hiszem, hogy pont ezt ne vették volna tervbe. Úgy már én is meghaltam volna. Akanénak erre nem volt mit mondania. Sadako szavai egyáltalán nem voltak logikátlanok, sőt, de ő akkor sem tudta megmásítani a véleményét. - De... ugyanaz volt a módszer! Te is hallottad, kicentizték és összehasonlították a sebeket, és majdnem teljesen megegyeztek! - Ha egy kicsit is keni a biológiát, akkor bárki tudna hasonló sebeket okozni. Két célpontot állapítottak meg, a gyomor közepét és a szívet. Te is hallottad. - Mi van, felcsapták védőügyvédnek? Különben is, az a kaszás alak eddig csak a fejemben volt, nincs rá bizonyíték, hogy itt van! - Arra sincs, hogy nincs itt. És nem csaptam fel védőügyvédnek, csak logikusan gondolkoztam, csak nem cseszik el ezt a hű de fontos ügyüket azzal, h megölik. - Mért, ki mondta neked, hogy elcseszték? Ezek válogatás nélkül megöltek négy embert! - De hó elején sose öltek meg senkit, és eddig olyat se, akit ismertél. Lehet, hogy ők voltak, mert nem tetszett nekik, hogy elmondtad Raichónak amit te is tudsz, nem mondom, hogy nem. De mondtam, ilyen alapon már én is halott lennék, a megtalálással nem hiszem, hogy gondjuk lenne, annak a Shadannak elég lett volna csak belenéznie a fejedbe. Akane kezdte érezni, hogy ha így folytatja, alulmarad a vitában, így csak morcosan hallgatott. Tudta ugyan, hogy lehet benne valami, amit Sadako mond, de nem volt hajlandó ezt elismerni, maga sem tudta igazán, hogy miért. Általában tudomásul vette, ha veszít egy vitában. De most nem. Egyszerűen nem volt képes rá. - Amíg nincs bizonyíték az ellenkezőjére, nem győztél meg! - jelentette ki. Sadako rosszallóan megrázta a fejét. - Ahogy gondolod, nem veszekszem veled tovább. - Kösz. Akkor sem értem, mért gondolod, hogy nem tettek semmit. - Nem mondtam, hogy nem tették. Csak azt mondtam, hogy nem biztos. Az meg mi? - váltott témát. Akane követte a tekintetét, nevezetesen az ablak felé. Amit meglátott ott, egy fentről lógó, éppen hogy eltűnő világosszőke hajzuhatag volt, és bár most a kinti eső miatt elázott alaposan, a lánynak nem esett nehezére beazonosítani a tulajdonosát. A pillanat törtrésze alatt felpattant, odavágtatott az ablakhoz - majd nem hasra esett az egyik székben, de az utolsó pillanatban visszanyerte az egyensúlyát - és egy dühös mozdulattal kitárta az ablak szárnyait és amennyire csak, tudott kihajolt és felnézett. Thyra persze már rég nem volt ott, nyilván beljebb húzódott, hogy Akane ne lássa meg. - MI A FRANCOT KERESEL ITT?! VAN KÉPED IDEJÖNNI, MIUTÁN MEGÖLTED, TE... -a lány nem tudta folytatni a kiabálást, mert Sadako nem kis nehézségek árán elrángatta az ablaktól. - Hagyd! Nem ér meg annyit, hogy kizuhanj miatta az ablakon! - végre sikerült Akane elé tolakodnia és becsukta az ablakot, mielőtt barátnője újból nekironthatott volna a párkánynak. - Nem estem volna ki! - csattant fel a lány - engedj oda! - Mért, gondolod, hogy még itt van? Szerintem lejött onnan ahogy csak tudott, csak nem olyan hülye, hogy ott marad! Szóval higgadj le légy szíves, és ne foglalkozz többet vele! Vagy legalábbis próbáld meg! -Sadakon látszott, hogy egy kicsit össze van zavarodva. Talán azért, mert ez egy kicsit olyan volt neki, mintha a mese keveredett volna valósággal. Hitt ugyan neki, ebben Akane biztos volt, de eddig még eggyel sem találkozott a titokzatos alakok közül, és nem is látta őket. Most viszont igen, még ha kissé érdekes módon is, de találkozott Thyrával (Thyra hajával). Nem látott belőle túl sokat, de itt volt az egyértelmű bizonyíték mindenre, és ez kicsit furcsa volt. - Bocsi - Akane eddigre kezdett megnyugodni - csak... csak hogy képes volt még ezek után is idejönni, az már... mindegy, ne haragudj - hátat fordított az ablaknak és visszaült a fotelbe. - Nem baj, megértem - sóhajtotta megkönnyebbülten barátnője is, és követte a példáját - hallod, ha gondolod, átjöhetnél hozzánk egy-két napra. Nem kerül sokba megfűzni anyámat, és addig maradnál, ameddig jólesik. Persze, csak ha akarod. Akane halványan elmosolyodott. - Benne vagyok. Majd holnap este áthurcolkodom, kb. akkor, amikor hazajönnék a suliból. Csak hogy le ne bukjak. - Mit is akarsz te egész nap csinálni egyedül? - Hát beülök a könyvtárba, és keresem tovább azt a hülye helyet, ahonnét ezek jöttek. - És ott akarsz kuksolni egész nap? Attól nem is félsz, hogy csinálnak veled valamit? - Nem igazán. Ugat mindegyik, hogy ne tegyem, de meg egyik sem harap. Nem tesznek velem semmit. - Gondolod? - Tudom. Már azon sem csodálkoznék, ha valami kandikamera-show áldozata lennék - Akane arcára fanyar mosolyt csalt a saját ötlete. - Ha így van, akkor elég modern lehet a felszerelésük - sóhajtotta Sadako. Ekkor viszont telefoncsörgés szakította meg az épp csak beálló csendet. A lány morgolódva vette elő a zsebéből a telefonját. - Igen... mért?! ... Jó, jó, felfogtam, megyek már, na. Szia - Sadako fancsali képpel süllyesztette vissza a mobilt az eredeti helyére. - Menned kell, mi? - sóhajtotta Akane. - Egen, sajnos. Mert az olyan katasztrofális dolog, ha hétköznap nem csak otthon és az iskolapadban nyomorgok. - Van az úgy - a lány szomorú képpel figyelte, ahogy barátnője lassan összeszedi a cókmókját. - Sajnos túl sokszor van ez így. Akkor megyek, majd hívlak, de tuti átjöhetsz. - Rendben, remélem is. Szia. - Szia, és kitartás! - halotta utoljára Sadako hangját és a halk ajtókattanást, ami a lány távozását jelezte. Legszívesebben most azonnal utána rohant volna, hogy most menne át, de mégse tette. Nem szívesen hazudott volna a lány anyjának, hogy az iskolába megy, iskolatáskával meg különben sem akart a könyvtárba menni. - Az se biztos, hogy egyáltalán van valami a könyvtárban arról a hülye helyről - gondolkodott hangosan. Azaz inkább félhangosan, motyogva - ha azok az alakok ennyire vigyáznak, hogy ne tudjak semmit, akkor már rég eltüntettek a könyvtárból mindent, ami a hasznomra lehet. Rohadékok! A lányban ismét fellángolt a düh és a fájdalom. Nem értett semmit. Ha legalább azt tudta volna, hogy pontosan kik is azok, akik még most is figyelik. Tisztán érezte minden porcikájában, hogy szemmel van tartva, de nem látott semmit. Senkit és semmit. Minden reménytelen volt. Így legalábbis igen. - Biztos, hogy a könyvtár forgalmából kivonták azokat a könyveket, amikben volt szó Evoranelről, vagy bármi másról. Már persze, ha voltak ilyenek. Nem csak hogy megölték az egyik legjobb barátnőmet, de még azt sem akarják elárulni, hogy miért tették! Akane eddig volt csak képes egy helyben maradni. Felállt, kirohant a folyosóra, bevágta maga után az ajtaját és feltrappolt a tetőre, ahol a kb. fél órája keletkezett vihar még javában tombolt. - MI KÖZÖM VAN NEKEM EHEZ AZ EGÉSZHEZ?! - ordította bele a viharba, közben szemeivel minduntalan a három alakot kereste - GYERTEK ELŐ, GYÁVA ROHADÉKOK, ÉS BESZÉLJETEK! MIRE VOL EZ JÓ?! Bár a három alak nem tűnt fel, Akanénak valahogy jólesett kiabálni. Így valamennyire ki tudta adni a benne keletkezett hatalmas feszültséget és tovább kiabált kétségbeesetten, mintha az égtől magától várna választ. *** - Hé, Shad, ezt nézd meg! - Mindketten ott táboroztak az Akane házával szemben levő épület legfelső alatt elhelyezkedő kis lakásban. Mivel nem lakott ott senki, hát kivették maguknak arra az időre, amíg itt kellett lenniük. Sokkal jobb volt így, mintha odafent ülnének a tetőn, és áznának. Shad odasétált az ablakhoz, ami előtt Danaven ült és követte társa tekintetét. - Úgy látszik, elszakadt nála a cérna - jegyezte meg cseppet cinikusan, miközben a háztetőn kiabáló Akanét nézte - Nagyon remélem, hogy nem Thyra művelt vele valamit. - Ezek szerint még mindig nem találtad meg? - Nem hát, ismered. Olyan nincs, hogy könnyű legyen megtalálni, ha egyszer felszívódik. - Igaz - hagyta rá Danaven egy sóhajjal, majd a lány felé nézett, aki addigra már feladta az ordibálást, de a tetőről nem tágított - neki mi baja? - Mindjárt megnézem - Shad már bent is járt Akane fejében, de pár másodperc múlva ki is mászott onnan egy grimasszal - a kisvöröst kicsinálták, ő meg szentül meg van róla győződve, hogy mi tettük. - A syfenresit? - nézett Shadanra kérdő-aggódó tekintettel, de csak igenlő bólintást kapott válaszul. - A legrosszabb az egészben az, hogy fogalmam sincs, hogy nem Thyra volt-e. Tegnap estefelé tűnt el, és a kisvörös is akkor harapott fűbe. - Csak nem ölte meg... az felér egy halálos ítélettel, és ezt ő is tudja, nem? - Danaven arcára rá volt írva, hogy inkább magát győzködi ezzel, mintsem Shadot. - Tudni épp tudja. Csak abban nem vagyok biztos, hogy érdekli is. - felelte Shad egy nehéz sóhajjal - komolyan kezdeni kéne vele valamit ha meglesz, mert ez így elviselhetetlen. - Nekem mondod? Én hallgatom mindig, ahogy ölitek egymást - jegyezte meg Danaven színtelen hangon, miközben még mindig az ablaküveget fürkészte. Ebből kifolyólag nem is nagyon vette észre, hogy a mellette álló férfi gyilkos pillantást vet rá. - Nem kellene odamennünk, vagy tenni valamit? - szólalt meg ismét körülbelül. két perc múlva. Shad újra kinézett az ablakon, hogy lássa Akanét. A lány már csak lesújtottan állt a tetőn, és a földet bámulta. Borzalmasan festett, még távolról is látszott, hogy mennyire ki van akadva és már teljesen át is ázott, ezzel bizonyára előjegyezve magát egy megfázásra. - Ha biztosan tudnám, h nem Thyra volt, én odamennék- felelte vállvonva, kis gondolkodás után - de ha akarsz, és vállalod a kockázatot, hogy lelök, amint meglát, tőlem mehetsz és mondhatod, hogy "Ne lógasd már az orrod. Igen, tudom, a barátnőd meghalt, és nem is vagyok benne biztos, hogy nem Thyra volt, mert hát minden jel őrá utal, de azért ne legyél így elkenődve, mert azt pocsék nézni odaátról." - Jó, de a fejemet máskor ne harapd le, légy szíves. Csak mert beléd nem szorult egy cseppnyi jóérzés se, még nem kéne érte másokat leugatnod érte. - A te jóérzéseidet inkább hagyjuk, oké? Ha idefele jövet annyiszor megálltunk volna, ahányszor te megsajnáltál valakit, vagy segíteni akartál, vagy bármi ilyesmi, még mindig ott téblábolnánk Megrantéban. Danaven erre bosszúsan hallgatott, nem volt erre mit mondania, hisz barátja szavaiban volt egy kevés igazság. Shad elégedett vigyorral vette tudomásul a győzelmét, majd inkább ellépett az ablaktól. - Megyek, tovább keresem Thyrát - szólt, majd egy búcsúintéssel eltűnt a bejárati ajtó mögötti folyosón.