A bolygó és az Alterranok lakhelye nem úgy nézett ki, mint ahogyan várták, egy kicsit sem hasonlított Atlantiszra. Nem voltak magas épületek, se semmi fejlettség, leginkább egy az ipari forradalom előtti városra emlékeztetett. - Nem ilyennek képzeltem a kapuépítők civilizációját. � mondta csalódottan Rodney - Ők csak a halandók. � mondta Susan � Még a Lantisziak sem mind voltak halhatatlanok csak a felemelkedettek. - Attól félek, hogy azt fogják mondani, hogy nem avatkozhatnak be. � hallották Lorne hangját a rádión - Sajnos erre reális esély van. � felelte Carson is - Gyerünk, szálljunk le! � ajánlotta John A két Ugró egymás mellett szállt le a várostól nem messze egy kisebb réten, nem akarták az ott lévőket megrémíteni ezekkel. A nap sütött, a levegő tiszta volt, nem volt se túl meleg, se túl hideg, egyszóval kellemes idő volt. Lorne csapatának három katonája maradtak az Ugróknál, a többiek elindultak. Lassan beértek a városba vagyis a város előterében lévő hatalmas térre, ott hatalmas nyüzsgés folyt úgy látszott, hogy éppen a piaci napon sikerült ide érkezniük. Az emberek idegesen veszekedtek egymással egy-egy szép árun. Amint a társaság beért, mindenki azonnal csöndben maradt és rémült pillantásokkal méregette a jövevényeket. Többen sustorgás közepette siettek el a térről. - Úgy látom nem nagyon örülnek nekünk. � mondta fáradtan Lorne, majd még egy hatalmasat is sóhajtott. - Mégis mit vártatok, hogy hatalmas ünnepséggel várjanak rátok tízezer éven keresztül? � kérdezte Rodney szokásos stílusában. - Megmondaná valaki, hogy meddig kell még elviselni McKayt? � nézett reményvesztetten Carson Johnra - Két csapatra bomlunk, Teyla, Ronon, Lorne maguk velem jönnek. A három doki meg tökéletesen ellesz együtt. � bíztatásként rávigyorgott a dühöngő húgára és az orvosra � Indulás, keressük meg az ősöket. A három doktor fáradtan sétáltak már mintegy félórája a szűk utcákban, és semmi jele sem volt annak, hogy bárki felismerte volna őt, vagy Carsont. Az utcák köve kopogott a bakancsuk alatt, sok ember bámulta meg őket, de megszólítani senki sem szóld oda nekik. Rodney szinte minden egyes másodpercben azon panaszkodott, hogy mennyire elege van a talpalásból. Susan tíz perc múlva unta meg a dolgot. - Rodney, elég legyen! � csattant fel hangosan, mire a járókelők közül többen is megbámulták őket � Mi nem panaszkodunk, pedig miattad sokkal nagyobb okunk lenne, mint egy kis városbeli séta. - Susan, nem lehetne halkabban? � kérdezte suttogva Carson � Mindenki minket néz. - Nem, nem lehet! Elegem van belőle, nem őt akarják holtan látni, és miért mindig a saját kicsinyes problémáival jön elő?! A tömegből hirtelen egy lágy férfinevetést lehetett hallani a botránkozó szavak mellett. A hang tulajdonosa előrelépett, fekete csukja volt rajta amit most lehajtott. Arca fiatal és szép, hosszú göndör fekete haja rendezetlenül omlott a vállára, smaragdzöld szemei pajkosan csillogtak. - Örömömre szolgál úrnőm, hogy újra láthatlak. � mondta nevetéssel a hangjában és letérdelt � Hercegem, micsoda öröm, tízezer hosszú év után. Ki ez az ember veletek? � nézett a férfi Rodneyra A három meglepett furcsán nézett egymásra. Persze, tudták, hogy miről van, de ez a kijelentés váratlanul érte őket. Mégiscsak vártak volna rájuk ennyi éven keresztül? Hihetetlenül hangzott. - Már megbocsásson, de maga kicsoda? � kérdezte meglepetten Carson - Hercegem, tényleg nem ismer meg? Yngst vagyok. Tényleg nem ismertek meg? - Sajnáljuk uram, de nem. � mondta Susan halkan - Akkor azt hiszem, tévedés történt, mégsem azok, akiknek hittem magukat. - Alaine vagyok és ő Treavol, csak még nem teljesen ők. Valahogy így azt hiszem. - Ezt most nem teljesen értettem. � vonta fel a szemöldökét a férfi - Azt akarja mondani, hogy ők a hercegednek és az úrnődnek a reinkarnációi, csak még nem kapták vissza az összes emléküket. � mondta unottan McKay - Ez esetben, ha megkérhetnélek titeket, fáradjatok velem, mert Hoved biztosan akar veletek beszélni. - Hoved? � kérdezte Susan - Az Alterrani Tanács vezetője. - Az, hogy lehet, úgy tudtuk meg az atlantiszi adatbázisból, hogy a Tanács visszatért a Földre. - Néhányan csak, a többiek ide és a másik menedéknek épített bolygóra menekültek. - És ezek az emberek? Ők az ősök leszármazottai? - Ősök? - Bocsánat, az emberek, vagyis mi így hívjuk a kapuépítőket, mert csak nemrég tudtuk meg, hogy Alterran volt magának a fajnak a neve. - Ah, nem, ők nem a mi leszármazottaink. � felelte majd az arca elkomorodott akárcsak az eddig vidám hangja - A mi fajunk haldoklik, alig maradt pár ezer olyan halandó, aki egyenesen tőlünk származnak, és egyre kevesebben emelkednek fel. Valami történt kint a galaxisban, de erről Hoved többet tud. Induljunk. A férfi mutatta az utat az utcákon keresztül egy elhagyatott házig. Bementek és ott egy szerkezet várta őket, megérintették, majd egy másik helyre kerültek, ami tökéletes mása volt az Atlantiszi elosztónak. Ott volt már John, Teyla és Ronon is. Tíz perce sétálhattak az utcákon, az emberek nem figyeltek fel rájuk. A piaci áruk tökéletesek voltak, Teyla szerint túlságosan is. A járókelők frissen és vidáman cseverésztek erre fele. Kacagó lányok mellett mentek el, akik már percek óta a csapat férfi tagjain legeltették a szemüket. John és Ronon rájuk mosolygott, mire Teyla erőteljesen oldalba vágta Johnt. Egyedül Lornenak nem volt csak jó kedve, és nem is festett valami túl jól. - Lorne, jól van? � kérdezte Sheppard - Nem uram. Pár perce nem érzem magam túl jól. � felelte nyúzottan - Azóta, hogy azok a lányok elkezdték magukat bámulni? � tette fel a meg nem kérdezett kérdést Teyla - Valami ilyesmi. - Rendben, őrnagy menjen vissza a fiúkhoz az Ugrókhoz, és ha később jobban érzi magát jelentkezzen rádión. - Értettem uram. Miután a fiatal férfi elment tovább indultak, pár perc múlva fel is tűnt nekik, hogy valaki követi őket. Megálltak az egyik elhagyatott utcasarkon, majd amikor a csuklyás alak odaért Ronon a falhoz taszította és egy tőrt szegezett a torkának. - Kérem ne bántsanak! � mondta riadtan egy női hang � Kérem, engem csak ideküldtek, hogy vezessem magukat Hoved tanácsoshoz. John lehajtotta a nő fejéről a csuklyát és intett Rononnak, hogy engedje el a nőt. A nő nem volt se fiatal, se öreg, egyszerűen meghatározhatatlan kora volt. Sötétbarna szemeiben félelem lángja égett és ezüstszínű haja a vállára omlott. A nő amint megláttam Johnt térdre borult. - Kérem királyom, velem kell jönnöd. - Honnan tudjuk, hogy ez nem csapda-e? � kérdezte John bizalmatlanul, majd felsegítette a nőt a földről - Vártunk rád, sokáig, végre egyesítheted a népünket újra uram. - És ki ez a Hoved? � kérdezte Ronon - Ő az Alterrani� - kezdte a nő, majd Johnra nézett � De neked ezt tudnod kéne uram. - Az a helyzet, hogy nem emlékszem mindenre, valóban Langsdom vagyok, de� - Értem, mondták, hogy ez lehetséges lesz. Szóval Hoved a Tanács feje. - Rendben akár mehetünk is. Pár perccel később ott ültek az elosztóra hasonlító teremben és meglepetésükre nem sokkal később a három doki is megérkezett. - Tudom, hogy miért jöttetek Atlantisz és az Alterranok urai és úrnője, de nem segíthetünk. � mondta egy ősz hajú férfi, amint belépett a terembe � Hoved vagyok, az Alterrani Tanács vezetője. - És miért nem segítenek? � kiáltotta kétségbeesetten Susan � Az okot biztosan nem tudják. - Valóban nem, de nem is érdekel minket� - Miért nem elégednek meg ezzel a válasszal? � kérdezte egy nagyon mély hang és pár pillanat múlva meg is látták a tulajdonosát. Egy hat méter magas embernek kinéző férfi volt az. Semmiben sem különbözött az emberektől, talán attól, hogy a bőre nem bőr volt, hanem mintha sziklákból állna. Szemei emberiek és mélységes bánat látszódott bennük. - Egy furling. � suttogta megilletődve Carson Ebben a pillanatban mind a hárman megszédültek, de most egyikőjük sem veszítette el az eszméletét. Mivel parancsot kapott, így visszaindult a hátrahagyott embereihez. Nem tudta, hogy mitől lett rosszul, de az egész akkor kezdődött, amikor beértek a városba. Így amint kiért, már határozottan jobban érezte magát. - Uram, találtak valamit? � kérdezte a tizedes, amint meglátta Lornet - Nem, még semmit. Nekem nem úgy tűnnek, mintha ősök lennének. - Lehet, hogy rossz helyen járunk uram? - Igen, lehetséges. Keresett egy kényelmes helyet és leült az emberivel az egyik fa alá, ugyanis kezdett elég meleg lenni. Pár perc telhetett el, amikor megszédült és éles villanást látott. Öt gigászi méretű űrhajó készült leszállni az atlantiszi dokkokra. Mögöttük még kétfajta hajó közeledett Atlantisz felé. Az asgard és a nox hajóinak viszont nem kellett leszállniuk, mert ezeken a hajókon volt csak asgardi sugárzó technológia. Az első űrhajók viszont a Furlingeké voltak és ők ekkor még nem rendelkeztek ezzel a módszerrel. Bent a tárgyaló teremben, már várt a küldöttségre a király, Langsdom, Treavol, Alaine és a Tanács. Amikor az uralkodó nem figyelt Alaine és Laegen lopva néztek egymásra. Gyorsan kellett a királynak cselekednie, a wraith nem tudhatta meg, hogy éppen ellene szövetkeznek. Elsőként érkeztek be a terembe az Asgardok, őket Vaseer, Loki és Thor képviselte. A következő küldöttség a Nox volt, őket két férfi és egy nő képviselte. Majd miután ők is helyet foglaltak megérkeztek a Furlingok. A legkisebb küldött is öt méter magas volt, a legmagasabb pedig majdnem hét. Ezüstös barna hajúk volt, a bőrük mintha kőből lett volna. A szemük volt az, ami leginkább egy emberére hasonlított. A tárgyalás órákig tartott, és az Alterranokra nézve nagyon rosszul végződött. Ugyanis az lett a vége ha egyszer kitör a háború az ősök és a wraith között akkor csak az Asgardok tudnak segíteni, ugyanis a Tejútrendszerben egy új ellenség bukkant fel a Goa�uld személyében. És mivel a Nox abban a galaxisban él és hozzájuk legközelebb a Furlingok, így nekik ők fognak segíteni. Az uralkodó őrjöngött azután, hogy a küldöttség elment. - Legalább annak örülhetünk, hogy az Asgardok segítenek. � mondta az egyik tanácsos - Örülhetünk Hoved? � csattant fel a király idegesen � Ha nem segítettek volna is ugyanott állnánk. El fogunk bukni, meg kell tennünk, amit eddig senki sem mert. - Uram, abba az egész fajunk belebukhat. � mondta riadtan Hoved - Tudom, de nincs más lehetőség. - Apám miről van szó? � kérdezte Alaine - Nektek erről nem kell tudnotok! Lányom, Langsdom, Treavol, menjetek ki, ezek nem olyan dolgok, amik a fiatalokra tartoznának. - Uram, Laegen tanácsos is nagyon fiatal. � mondta egy nő - Igaza van, Tanácsos ön is menjen. A négy fiatal kiment a teremből, azon gondolkozva, hogy vajon mit akarnak előlük eltitkolni. De soha sem jöttek rá a válaszra. Meglepetten rázták meg a fejüket, majd amikor a furlingre néztek, rájöttek, hogy ő is ott volt akkor, amikor már a háború kitörése előtt elveszítették azt. - Miért nem segítenek? � kérdezte Susan - Felemelkedett ősök vagyunk úrnőm, és te is tudod, hogy ez mit jelent. - Igen, nem avatkozhatnak be az alacsonyabb síkok történéseibe, de nekem úgy tűnik, hogy mégsem felemelkedettek, ugyanis újra ember formában vannak. - Úrnőm, nem tudsz semmit. � nevetett fel tanácsos � Mikor meghoztuk azt a döntést, hogy titeket visszahozunk azzal elértük azt, hogy újra felvehetjük bármiféle következmény nélkül régi halandó testünket. És még a képességeinkből sem veszítünk semmit. - És mégis hogyan tették? � tette fel a kérdést gyanakodva John - Bonyolult. - Lepaktáltak az Orival. � nyögte Susan - Okos, nagyon okos kislány. � morogta a furling - De ez még azelőtt volt, hogy kiderült, hogy kik is. � mondta Hoved � Majdnem a teljes fajunkat pusztulásba döntötték, de sikerült a Tanácsnak kikerülnie a befolyásuk alól. - Éppen az Orival szemben kérünk segítséget. � próbálkozott Carson � Itt vannak ebben a galaxisban. - Az nem lehet! - De igen Tanácsos, és megtalálták azt, hogy hogyan pusztíthatnak el könnyedén egy felemelkedett őst is. Chaya halott. - Lehetetlen. - Nem, az Ori szövetséget kötött a wraithel és a Goa�uldokkal, hogy minden elő őst elpusztítsanak. És velünk akarják kezdeni. - Igen, mindig is tudtuk, hogy nem szeretik a királyi családot a származása miatt, gondolom ez az oka, hogy megint, most véglegesen el akarnak pusztítani titeket. - Miben vagyunk annyira mások? Annyira magunktól is rájöttünk, hogy valami miatt, ha mi a gondolatunk révén pusztítunk el valamit, abba belehalunk, míg például Chaya életben maradt. - Igen, ez a képesség volt az egyetlen gyengeség. � felelte a furling. � A királyi család genetikai kódja évmilliókkal ezelőtt változáson esett át, mutálódott, ami alapján alapból halhatatlanok lettek és rendelkeztek a felemelkedettek minden képességével már a születésük pillanatában. Emiatt lettek ők az uralkodók, de a gyengeségük ez a féle védelem volt, ha valamit elpusztítanak gondolat révén, belehalnak. - Szóval, ha lehet, ettől óvakodjanak. � morogta Hoved - És miért nem segítenek? � kérdezte megint John - Ha lehetne, sem segítenék miatta. � bökött Susanra - Miattam? - Igen, miattad halt meg a fiam, és ti itt vagytok, de ő soha sem térhet vissza közénk. - Ebben nagyot tévedtél apám, én is vagyok. � hallatszott hátulról Lorne hangja � Én is visszatértem, fogalmam sincs hogyan, de itt vagyok. - Akkor sem segíthetünk! - Mégis miért? És ne gyere ezzel, mert felemelkedettek vagytok, és nem avatkozhattok be szöveggel. � csattant fel idegesen Lorne � Mert nem hiszem el. - Fiam, kérlek, csillapodj. - Nem, nem fogok! Mi az ok? Ez?! � meglóbált a tanácsos előtt egy Eredet könyvét, és az idős férfi amilyen gyorsan csak tudta kikapta Lorne kezéből a könyvet A barna színű vastag Eredet könyve hangos csattanással esett le a földre. Teyla, Ronon, John és Susan kibiztosították a fegyvereiket. folyt.köv.