Pár perccel később tért magához. Remegett a félelemtől és a megalázottságtól. Nem tudta, hogy valóság volt-e amit az előbb látott, vagy csak a képzeletének a szüleménye. Feltételezte, hogy utóbbi, mert John és Evan is az ágya mellett ült.
- Sajnálom. – suttogta.
- Mit láttál? – kérdezte Lorne. – Morgant?
- Nem akarok róla beszélni. John, tudom hogy Teylához indultál, menj csak, én megleszek.
- Rendben, csak idehívom Carsont, hisz lázas vagy.
- Nem kell, semmit sem tud tenni. Senki sem tud tenni semmit.
- Legyen, de legalább pihenni próbálj meg! Ez parancs! – sóhajtotta John majd kiment a szobából.
Rononhoz ment, hogy megkérje a férfit, kísérje el a szárazföldre. Utána keresett egy pilótát, aki kiviszi, ugyanis hála Carsonnak, egyedül nem repülhetett addig, amíg a Daedalus vissza nem érkezik. Húsz perces unalmas repülőút után értek ki a szárazföldre. Bár az utolsó néhány perc nem volt unalmas, ugyanis érkezett egy segélyhívás a telepesektől, hogy Teylát eszméletlenül találták meg a sátrában. Amint odaértek, John és Ronon rohantak Teyla sátrához. A nő a földön feküdt, pulzusa alig volt és a légzését is alig lehetett érezni. Idegőrlő várakozás volt, amíg visszaértek vele Atlantiszra. A faluban senki sem tudta, hogy mi történhetett. Susan végig ott volt a bátyja mellett, amíg Carson megvizsgálta Teylát. Mindenki megdöbbent, amikor végül majd egy órás vizsgálat után Beckett kijött a gyengélkedőről.
- Jól tettétek, hogy elhoztátok. Ha kicsit később értek oda, lehet hogy már nem élne.
- Mégis mi történt? – kérdezte John.
- Valaki megmérgezte.
- De miért és kicsoda? – kérdezte rémülten Susan.
- Nem tudom, de ettől elvetélt. Sajnálom John.
- De hiszen ott a népe között biztonságban volt, mindenki szereti és senki sem akarhatott ártani neki – mondta John megrökönyödve.
- Én az Orira gyanakszom. Olyan szerrel mérgezték meg, ami az athosiak tudásán magasan túlmutat.
- Igen, nekik tényleg érdekükben állt, hogy mind a gyermeket mind Teylát megöljék – csóválta meg a fejét Lorne.
- De hogyan juthattak oda? Elvileg minden hajót láttok, ami itt van a naprendszerben, vagy akárcsak közeledik Atlantisz felé – csodálkozott Ronon.
- Nem kell nekik hajó. Energialényként könnyedén odajuthattak és beletehették Teyla italába vagy ételébe – sóhajtott Carson. – A kegyetlenkedésük tárháza kimeríthetetlen. Most már amúgy bemehettek hozzá, bár még holnap reggelig aludni fog. és Nekem most beszélnem kell Elizabethtel.
- John, ha nem haragszol, én lefeküdnék aludni, nagyon fáradt vagyok – nézett fel bátyjára Susan.
- Semmi baj, rád fér. Úgysem vagy túl jó színben az utóbbi időben.
Evan is vele ment, ő sokkal fáradtabb volt a lánynál, de vigyázta annak keserű és fájdalmas álmát.

Awagon és Ba’al nemrég tértek csak vissza a Pegazus-rendszerbe a Tejútból, ahol felügyelték az Ori invázióját. Csak külső szemlélők voltak szerencséjükre, ugyanis az inváziót megint visszaverték. Természetesen egyikőjüknek sem volt jó kedve, főleg azután, hogy Morgan dorombolva és búgva adta tudomásukra, hogy mit is tesz Susannal. Panasszal nem élhettek az Ori előtt, azok így sem voltak elragadtatva az érzelmeik miatt.
Az Ori szokásához híven megint dühöngött, de nem csak Tejútbeli sikertelenségük miatt, hanem mert a saját galaxisukban igen sok Ori ellenes lázadás robbant ki, amióta átköltöztek az ebben a galaxisban lévő Istenek Városába. Egyben bíztak, hogy Hoved akciója sikerrel jár.
- Gyűlölöm! – fintorgott Awagon.
- Szerintem igazán ambiciózus nő. Kegyetlen és mindent elér, amit akar. Ettől függetlenül nekem nem szimpatikus, nem bízok benne.
- Ilyenkor te magad gondolkodsz vagy a kukac a fejedben? – kérdezte a wraith megvetően.
- A férfi – húzódott gúnyos mosolyra Ba'al szája. – De ezt te, wraith barátom, sohasem értheted meg.
Majd hátra sem pillantva kisétált a szobából. Awagon még percek múlva is dühöngött.
- Ostoba Goa’uld! Egyszer még megismered a wraith haragját és hatalmát. És én ott leszek, és a vesztes képedbe röhögök majd, amikor te és a klónjaid elveszítik ellenünk a háborút!

Hoved idegesen járkált fel s alá a teremben. Ideges volt, mivel nem derülhetett ki Morgan előtt a most végrehajtott parancs és zavarta, hogy a wraith és a rendszerúr máris visszatértek. Sohasem szívlelte egyiket sem. Kinézett az ablakon, csak a hatalmas vízfelszínű síkságot látta maga előtt. A szoba ajtaja nyitva volt, így láthatta, amint priorok tucatjai sétálnak a folyosón, akár csak a Szent hadsereg emberei. Alig kellett pár percet várnia, amikor az egyik tudós belépett a szobába.
- Hogy sikerült, amivel megbíztunk? - kérdezte.
- Remekül, bár kevés időm volt, Langsdom útban volt a szigetre.
- Egészen pontosan mit takar ez a remekül?
- A magzat már ott a szigeten meghalt, és ha egy kicsit is mellettem áll a szerencse, mostanra már a nő is halott. Bár ismerve Treavol orvosi tudását…
- Nem baj, még később is lesz lehetőség, hogy végezzünk a nővel. Most elmehetsz, de Morgannak ne szólj róla, rendben?
- Miért ne?
- Nem tartozok magyarázattal a döntéseinket illetően!
- Nem, persze hogy nem, miért is gondoltam, bocsáss meg! – motyogta az idős tanácsos, de mire felnézett, a tudós már sehol sem volt.

Morgan jó hangulatban hagyta ott a két férfit. Imádott játszani a lánnyal, sőt még inkább élvezte az egészet, amikor megérezte Ba’al vágyát. Jó szórakozás lesz elcsábítani a férfit, csak még előtte megszerzi magának Laegent. Erről jutott az eszébe Alaine. Annak az átkozott kislánynak a szenvedései csak most kezdődnek, az a kis égési sérülés a vállán volt a kezdet. Addig fogja folyatni, amíg a lány odáig jut, hogy a halál megváltás lenne a számára. De ő nem fogja hagyni, hogy véget vessen az életének. Laegen is el fogja hagyni, ha eléggé szereti. Igen, a terve tökéletes és működni is fog. Háttal állt az ajtónak, valami furcsa dolgot érzett. Érzéki ajkai mosolyra húzódtak.
- Korábbra vártalak – mondta halkan.
- Akkor jövök, amikor kedvem van és nem akkor, amikorra Morgan LeFay vár engem! – sziszegte a frissen érkezett. – Mi, az Ori, nem a játékszereid vagyunk kislány. Összetévesztesz a hercegnővel, a tanácsossal és a rendszerúrral!
A nő lebiggyesztette az ajkait, tehát semmilyen érzelmet nem engedhet meg magának az Orival szemben. Csalódott volt, ennek ellenére örült is, ugyanis a tudósnak tudnia kellett az ő új, tökéletes tervéről.
- Úgy tudjuk van egy új terved!
- Igen, hallgass tudós és akkor elmondom!

Míg az Orinál hatalmas öröm volt, a felemelkedett Alterranok között bánat uralkodott. Alapjában véve az Orinak már ez örömöt okoz, de most kivételesen nem emiatt örültek.
- Megölték, Langsdom fia halott! – sóhajtott egy férfi, majd egy nőre nézett. – Mit értél el nála?
- „Egy szót se szól s nem értem, hogy meddig és mit vár, hogy mért nem lép a trónra ő, aki a törvényes király.” – suttogta. – Ha nem tesz semmit, előbb vagy utóbb végeznek velünk.
- Mondtad neki, beszéltél vele?
- Szerinted nem próbáltam? Meg se hallgatott. Mintha a falnak beszélnék. Átnézett rajtam, mintha levegő lennék. Alaine sokkal inkább leköti.
- Valami baja van a hercegnőnek? – az energialénynek most először lettek emberi vonásai és azon félelem látszódott.
- Lássuk csak, ha jól tudom eltörte a bal csuklóját és… - elcsuklott a hangja.
- És?!
- És Morgan terrorizálja őt álmában és ébren is – mondta bánatosan. – Egyre rosszabbul van.
- Be kell avatkoznunk.
- Azt nem tehetjük! Már így is eléggé megtettük, amikor arra kértük John Sheppardot, hogy áldozza fel az életét Langsdomért. Elfelejtetted, hogy mivel tudtuk csak a halandó emlékeit megmenteni?
- Emlékszem, de nincs más választásunk. Háborúba megyünk, amiből nem kerülhetünk ki győztesként. El kell pusztítanunk Hovedet és Morgant, akárcsak a többi régi tanácsost.
- De ők már Orivá váltak, esélyünk sincsen. A halálba küldenél minket Gammel?
- Te mit tennél a helyemben Smukt? – kérdezte a nőt.
- Menj és beszélj te Langsdommal! Hátha téged meghallgat régens! Neked nincs jogod háborúba hívni minket, csak nekik hármójuknak, és ha Alaine feleségül megy Laegenhez, akkor neki is. De ne felejtsd el, hogy neked nem áll hatalmadban, se jogodban.
Miután Smukt befejezte a mondanivalóját, faképnél hagyta a férfit.

John feje még mindig sajgott a legutóbbi beszélgetéstől. Nem volt hozzászokva a gondolati úton lévő beszélgetéshez. Smukttal beszélt újra, a nő próbálta meggyőzni, hogy foglalja már végre el az őt megillető helyet, de ezt elutasította, újfent. Túlságosan gyengének érezte magát ahhoz, hogy uralkodó legyen. Kellene neki Alaine és Treavol közelsége, de mivel ők még mind a ketten emberek, nem akart cselekedni. Azt meg nem akarta elhinni, hogy az Alterranok máris a kihalás szélén vannak. Tarthatták önzőnek, de akkor sem állt készen, főleg így, hogy meghalt a fia és a húga is ilyen kétségbeejtő helyzetben van. Álmosnak érezte magát, lassan elnyomta az álom Teyla mellett.

Susan össze-vissza forgolódva aludt az ágyában. Mellette Evan őrködött, nem mutatta ki, de sokkal jobban félt, mint a lány. Megint lázas volt, hiába erőltette a lányba azokat a gyógyszereket, amiket Carson felírt, úgy tűnt, hogy nem akarnak használni. Fáradtan dőlt le a könyvével Susan mellé. Pár perccel később közel volt ahhoz, hogy elaludjon, amikor ismerős női kacajt hallott. Kibiztosított pisztollyal fordult a hang irányába.
- Morgan! – sziszegte.
- Tedd le azt szépen, úgysem árthatsz vele. A rádiód sem működik – mondta mosolyogva.
- Mit akarsz?!
- Miért vagy ilyen rideg velem Laegen? Áruld el, kérlek. Sohasem ártottam neked.
- Nem? Nézz csak rá! Mit ártott neked Susan?
- Elvett téged!
- Tévedsz Morgan! Én mindig is őt szerettem!
- Ah, remélem ez most majd változni fog, főleg amikor őrületbe kergetem a szeretett hercegnődet – mondta, miközben végigsimította Susan arcát – Valóban kár érte, nagyon szép.
- Vedd le róla a kezedet, te átkozott boszorkány! És hagyd őt békén mindörökre!
- Azt szeretnéd? Rendben, de van egy feltételem.
Miközben beszélt, odasétált a férfihoz és hozzá akart bújni, de Lorne nem hagyta és a falig hátrált. Morgan odasiklott hozzá és átölelte az egyik kezével, meg akarta csókolni és a szabad keze becsusszant a férfi nadrágjába.
- Ne merj még egyszer hozzámérni! – csattant fel Lorne miközben ellökte magától a nőt. – Mi lenne a feltételed?
- Hagyd el azt a kislányt és legyél az én szeretőm. Ha megteszed békén hagyom.
- Hazudsz!
- Tudod mennyire fáj, hogy nem bízol meg bennem? – biggyesztette le az ajakait. – De lásd, hogy komolyan gondolom, adok egy nap haladékot a válaszodra. És addig meggyőzésképpen szenvedj Alaine, szenvedj csak! – mondta nevetve majd köddé vált.
Susan teste megfeszült az ágyon és fájdalmasan felsikoltott. Evan azonnal odaugrott és látta, hogy a lány mind a két kezén hosszú vágás éktelenedik, de furcsa mód nem véreztek.
- Ne higgy neki, úgysem hagyja abba ezt soha – suttogta a lány fájdalmasan.
- Susan, hogy érzed magad?
- Voltam már jobban is. Ugye nem hiszel neki, és nem hagysz el? – már a könnyei is kicsordultak. – Kérlek Evan!
- Veled maradok, bármi is történik. Mennyit hallottál?
- Mindent, arra ébredtem, hogy hozzám ér.
- Menjünk el Carsonhoz, jobb lenne, ha látná a sebeidet. Lábra tudsz állni?
Susan megrázta a fejét, így Lorne rádión hívta ide Beckettet. Pár perccel később oda is ért. Elszörnyedve látta, hogy a nő már megint mit tett a lánnyal. Azonnal hordágyat hozatott és a gyengélkedőre vitette, hogy össze tudja varrni a vér nélküli sebeket. Miután végzett Susan sebeinek ellátásával, még leellenőrizte Teylát, majd az elosztóba ment, hogy Elizabethtel beszéljen.
- Tud valamit tenni? – kérdezte a nő.
- Sajnálom Dr. Weir, de mind a kettő meghaladja a tudásomat.
- Szóval azt mondja, hogy amivel megmérgezték Teylát, nem athosi szer volt?
- Igen, annál sokkal fejlettebb, de van egy nagyobb gondunk is. Lorne őrnagy mondta, miután Susant bevittük a gyengélkedőre.
- Mégis micsoda?
- Morgan ott volt a szobájukban. Könnyedén bejuthatnak Atlantiszra, és mi nem tudjuk őket ebben megakadályozni, sőt, fel sem tűnik, ha itt vannak.

A Daedalus éppen visszafele tartott Atlantiszra, a fedélzetén Daniel Jacksonnal és Cameron Mitchell-el. Daniel örült, hogy végre kicsivel több, mint két év után ő is idejöhet. A hajó most ért ki a Tejútrendszerből és éppen be akart hatolni a Pegazus rendszerbe, amikor egy hirtelen lökést érzett mindenki a hajón. Caldwell idegesen ment a hídra, hogy számon kérje ezt az ügyeletes tiszttől.
- Mégis mi volt ez?
- Nem tudom uram, csak annyit, hogy megálltunk.
- Megálltunk? Ezt mégis hogy érti?
- Mintha fal lenne előttünk, és nem akarna beengedni minket a Pegazus rendszerbe.
- Rádióüzenetet tudunk küldeni?
- Nem uram, semmit sem tudunk tenni. Csak állunk egyhelyben.
- Ébresszék fel Hermiodot és Novakot, lássuk, hátha ők ki tudnak találni valamit. És ha van valami, azonnal értesítsenek!
- Igenis uram!



folyt köv.