25. fejezet: Más világ
2008.01.06. 13:56
- Nehéz elmondani a dolgot, és hatalmas baj lesz ebből, ha Elizabeth fülébe jut a hír. – mondta Carson – Sőt máshol is gondok lehetnek belőle.
- Mégis miről beszélsz? – kérdezte fáradtan Susan.
- Nem is tudom, hogy mondjam…
- Nyögje már ki doki! – türelmetlenkedett Lorne is.
- John, apai örömök elé nézel. Teyla terhes – mondta ki végül. – Az Alterranok trónörököse úton van.
- Ugye ezt most nem mondod komolyan? – kérdezte John megrökönyödve.
- De igen, már csak arra leszek kíváncsi, hogyan is adjuk Elizabeth tudomására. Nem lesz elragadtatva – felelte Carson.
- Ebből még jó kis botrány lesz – sóhajtott fel Susan, mire Evan is bólintott.
- Ti valamit tudtok, amit mi nem! – nézett a két fiatalra John.
- Higgyétek el, nem akarjátok tudni! – védekezett Susan, majd megadóan emelte fel a kezeit bátyja és Carson nézésére. – Na jó, rendben. Liz szerelmes Johnba, csak épp a protokoll miatt nem mutathatja ki. És neked sem lenne szabad Teylával együtt lenned. Eddig ezzel nem volt gond, de most minden ki fog derülni.
- És mi lenne, ha egyszerűen nem mondanánk el Weirnek? – kérdezte Lorne.
- És mit nem akar elmondani nekem őrnagy? – hallotta meg a társaság Elizabeth hangját.
- Semmi fontos Elizabeth! – mondta Carson, miközben legyintett egyet.
- Ha jól sejtem Teylával van valami. Ő az egyetlen, aki még mindig a gyengélkedőn van.
- Komolyan semmi gond sincsen.
- Lorne őrnagy mondata nem volt ilyen derűs. Történt valami vele, amiről tudnom kellene? – Carson Johnra nézett, aki fáradtan bólintott, a nő ezt meglepődve figyelte. – Uraim?
- Teyla terhes! – mondta ki végül Beckett. – Semmi más baja nincsen.
- Terhes? És mégis ki az apa?
- Én. – mondta halkan John.
Elizabeth megsemmisülten nézett az idősebbik Sheppardra.
- Carson, lássa el Teylát mindennel, amit csak akar, nem akarom, hogy bármiben is hiányt szenvedjen És mostantól nem mehet több küldetésre, nem kockáztathatunk – mondta, de közben végig Johnra nézett. – Találtunk egy bolygócímet, ami elég érdekesnek tűnik. Holnap reggel indulnak alezredes. Amúgy félóra múlva mindenkit várok az elosztóban jelentést tenni.
Mindenki a nő után nézett. Egyedül Susannak tűnt fel, hogy mennyire sebzetten távozott a gyengélkedőről Weir.
- Már csak egy kérdés maradt hátra, hogy mennyire lesz a gyerek más, mint mi – mondta Carson.
- Ezt mégis, hogy érted? – förmedt rá John.
- Te ős most már vagy, amikor a gyermek fogant már akkor is 90% körül volt benned az ATA gén. Míg Teylában wraith DNS van. Nem csodálkoznék, ha az Ori el akarná pusztítani őt és a magzatot is.
Ebben igaza volt, senki sem tudhatta, hogy mi lesz a gyermekből, ha egyáltalán élve megszülethet. Mindenki fáradtan ment a szobájába tusolni, majd vissza az eligazítóba jelentést tenni. Az egésznek erőltetett hangulata volt, főleg az orvosiban történtek után. Rodney csak itt értesült a dologról, és eléggé meglepődött. Teyla természetesen még mindig a gyengélkedőn volt. Mindenki elmondta a saját hozzáállását és véleményét a legutóbbi akcióval kapcsolatban. Mikor végeztek Elizabeth kijelentette, hogy az ügyet Caldwell elé fogja vinni, amint a Daedalus visszaért, ami alig egy hét múlva volt esedékes.
- Egy hét? De hiszen csak két napja indultak – mondta döbbenten Susan. – Az az egy hét arra sem elég, hogy a Földre érjenek.
- Dehogynem! – húzta ki magát Rodney büszkén.
- Már megint kezdi – sóhajtott fel Lorne reményvesztetten, mire a teremben mindenki elvigyorodott.
- Ezt mégis hogy érti? – kérdezte dühösen McKay.
- Rodney, inkább magyarázd el, hogyan csinálják – kérte John halkan.
- Mikor Yngst még élt és itt volt Atlantiszon, megosztotta velünk a hiperhajtóművek tervét, sőt majdnem elkészített egyet. Közel volt a befejezéshez, amikor Ford megölte, így Zelenka és én fejeztük be helyette. Teljesen működőképes, és mint láthatjátok nagyon gyors.
- Rendben, végeztünk. Holnap reggel indulnak – zárta le az egészet Weir.
Másnap reggel hétkor már mindenki a menzán volt és reggelizett. Teyla még mindig a gyengélkedőn feküdt. Carson ott tartotta. Ki akarta deríteni, hogy milyen lesz a születendő gyermek, mert ha valami szörnyszülött, akkor még az abortusz is szóba kerülhet. Nyolcra mindenki elkészült és az ugróban várták az indulást. Továbbra is feszült volt a hangulat, sőt Elizabeth most már Susannal sem állt szóba. A lány ezt nem igazán értette, hiszen ő megmondta a nőnek, hogy nincs esélye a bátyjánál, csak éppen az okot nem mondta el. HXZ-512 volt a bolygó címe, és az adatbázis szerint egy Ős városnak is kellett rajta lenni. Átértek a csillagkapun, ezután nem telt el sok idő és Rodney talált egy igen erős energia jelet. Alig negyed óra múlva megpillantottak a távolban egy hatalmas tornyot, pontosan olyan volt, mint Atlantisz főtornya, csak sokkal nagyobb annál. John nem messze a toronytól akarta lerakni az ugrót, amikor életjeleket vettek észre. Álcázva közelebb repültek és megdöbbenve látták, hogy a wraith, a Jaffák és a Szent hadsereg emberei vannak itt. Velük volt még egy prior is, aki éppen odanézett, ahol a rejtett ugrójuk volt, majd rájuk mutatott. John megpróbált megfordulni, de nem sikerült neki időben megtennie, és egy drone találta el az ugrót. Ennek következtében elveszítették az álcázást és a manőverezés is sokkal nehezebb lett. Amilyen gyorsan csak tudtak, visszafelé repültek a csillagkapu irányába, de még egy találatot kaptak, aminek a következtében az ugró lezuhant.
Ronon és John tért magához elsőként. Gyorsan megállapították, hogy senki sem sérült meg túlságosan, de az ugró totálkáros lett. Felébresztették a többieket is, majd útnak indultak.
- Fáj a fejem, és így nem tudok gyalogolni! – nyavalygott McKay.
- Akkor nyugodtan maradj itt Rodney és várd meg, amíg a barátaink ideérnek, biztosan találtok érdekes témát, amiről beszélgethettek – mondta John.
- Igazad van, azt hiszem, mégiscsak tudok gyalogolni.
- Milyen messze lehetünk a kaputól? – kérdezte Susan.
- Ha jól emlékszem, innen három óra gyalog – vonta meg a vállát John.
- Emlékszel? – nézett rá mindenki furcsán.
- Ez volt a kedvenc nyaralóhelyem annak idején – vigyorodott el. – Arra kell menni! – mutatott az egyik irányba.
- Siessünk, már a közelben lehetnek – mondta Ronon. Rodneyt kivéve mindenki egyet értett vele.
Johnnak igaza volt, alig több mint három óra múlva tényleg odaértek a kapuhoz. Azt hitték, hogy megpróbáltatásaik mára véget érnek, nem is sejtették, hogy mi vár még rájuk.
Amikor átléptek a kapun és visszaértek Atlantiszra, mindenki rájuk fogta a fegyverét.
- Tegyék le a fegyvert! – mondta John. – Parancs!
- Maga nekünk nem parancsol őrnagy! – mondta a katona.
- Százados, összekeveri velem, nem emlékszik, én vagyok őrnagy, ő pedig alezredes.
- Fogalmam sincs hadnagy, hogy miről beszél.
- Itt valami határozottan nem stimmel – morgott Ronon.
- Végre valaki, aki megmondhatja, hogy mi az átkozott fene folyik itt! – vidult fel John, amint meglátta Weirt.
- Tegyék le a fegyvert! – mondta Elizabeth, majd átölelte Johnt. – Már azt hittük, hogy meghaltatok, egy hónapja semmit nem tudunk rólatok.
- Liz, ez biztos? Ugyanis alig öt órája mentünk el innen – mondta Rodney. – A Szövetség ott volt, megtámadtak minket és lezuhant az ugrónk. Ha Langsdom nincs velünk, akkor vissza sem jutunk.
- Milyen szövetség és ki az a Langsdom? Rodney miről beszélsz? Biztosan szörnyű dolgokon mentetek keresztül, Carson megvizsgál titeket. John, fiad született, gyönyörű gyerek. Ah és Susan, Malek is itt van Atlantiszon, jöttek ők is segíteni a keresésben.
- Az nem lehet. Malek meghalt több mint egy évvel ezelőtt, Ba’al ölte meg – mondta könnyes szemmel Susan.
- Te tévedsz. Sumner ezredes majd beszélni akar veletek, de most menjetek pihenni.
Elkísérték őket a gyengélkedőre, mindenféle szokásos vizsgálatot hajtottak végre rajtuk. Már előre mosolyogtak azon, hogy mit fognak szólni, ha észreveszik, hogy John ős. Miután végeztek, leültek a menzán beszélgetni.
- Ez felettébb különös – mondta Ronon.
- Egy párhuzamos világ, de hogyan jutottunk ide? – kérdezte Susan.
- Nem tudom, de jó lenne kideríteni. Bár amennyit hallottunk, nincs nagy eltérés a mi univerzumunk és e között.
- Nincs? Rodney az istenit, itt él Malek, sőt, itt van Atlantiszon. Nálunk lassan két éve halott. Carson semmit nem tudott az emlékekről. És itt halottak vagyunk.
- És ne felejtsd el, hogy Sumner is itt van – mondta John. – Ja és még mindig azon a rangon vagyunk, mint három éve.
- Hogyan juthatunk vissza? – kérdezte Lorne és Ronon egyszerre.
- Először is jó volna tudni, hogyan kerültünk ide. Beszélnem kell Radekkel, hátha vele ki tudunk találni valamit.
- Valami akkor is bűzlik itt. Carson azt sem engedte, hogy meglátogassam Teylát. Mintha az itteniek nem is azok lennének, akik.
Ebéd közben bejött egy katona.
- Sheppard hadnagy, az elosztóban Malek várja. - mondta
- Megmondaná neki, hogy nem szeretném most látni? – felelte halkan a lány. – Úgy akarok rá emlékezni, ahogyan annak idején láttam – ezt a társainak mondta.
- Ah, várjon egy percet! – szólt a katona után Rodney. – Szóljon Zelenkának, hogy jöjjön ide.
- Dr., itt nincsen semmilyen Zelenka, sajnálom – mondta.
A katona, amint kiért az ebédlőből sötéten elvigyorodott. „Most már legalább tudjuk, hogy van valami, amitől félsz, hercegnő!”
- Mégis mi az, hogy nincs Atlantiszon Zelenka?! – csattant fel Rodney miután a katona kiment. – Velünk együtt jött!
- Nyugodjon meg doki, ezzel nem old meg semmit – mondta Lorne és megpróbálta kinyitni az ajtót. – Zárva!
Most már mind az öten rájöttek, hogy ez még párhuzamos világ sem lehet, mert a CSK-1 tapasztalatai alapján azok nem ilyenek voltak. Kint már kezdett sötétedni, amikor újabb látogatót kaptak. Elizabeth jött be Sumnerrel és Morgannal.
- Mit keres itt ez a k**va? – förmedt rá Weirre Evan. – Ah, értem. Szép játék volt Morgan, de már elég. Ebből rájöttünk, hogy a foglyaitok vagyunk.
- Legyen, de ez sokkal jobb lett volna nektek Laegen – kacagott a nő. – Akkor most ébredjetek!
Éles villanást láttak mindannyian, majd kinyitották a szemüket. Még mindig az ugróban voltak, de mostanra már körbe vette őket a Szövetség szinte teljes hadereje, ami a bolygón tartózkodott.
- Innen lesz szép kijutni – nyögte John és a sajgó fejéhez nyúlt, a keze véres lett.
Végignézett a társain, senki sem volt jól, mindenki megsérült.
- Honnan tudtad, hogy nem valóság? – nézett Susan Lorne-ra.
- Morgan elkövette azt a hibát, hogy meglátogatott az egyik álmomban és eldicsekedte, hogy most már ő és az apám is Ori. Jól vagy?
- Tökéletesen, csak a csuklóm fáj iszonyatosan.
- Eltört – mondta Ronon amint ránézett.
- Hogy fogunk kijutni innen? – kérdezte rémülten Rodney.
- Mágia – mondta John.
- És mi mégis hogyan? – nézett rá húga és Lorne.
- Fogalmam sincs, de szerintem kitaláljátok. Ronon, Rodney, ti fogtok minket fedezni.
Kinyitotta az ajtót és kirohant rajta, a többiek mi mást tehettek volna, követték. A Szent hadsereg emberei nem tüzeltek, úgy látszik parancsba kapták, hogy élve fogják el a társaságot. John amint kiért, elkiáltotta magát Alterran nyelven, minek következtében két hatalmas kő-, illetve földfal emelkedett ki a földből. Furcsa erő kerítette hatalmába Susant és Evant, Alaine és Laegen ébredezett. Susan is elmondott pár szót, mire hatalmas, orkánszerű szél támadt. A földről a por a magasba emelkedett és az egész rázúdult az ellenségeikre. Mikor sikerült elég messzire elérni tőlük, Evan következett. Mögöttük fák dőltek ki, elzárva az üldözőik elől az utat. Mikor már nem hallották az ellenség zaját, megálltak egy percre.
- És most merre? – kérdezte John.
- Hiszen te tudod az irányt! – nyögte Rodney.
- Nem, hazugság volt, sohasem jártam ezelőtt ezen a nyomorult bolygón.
- Arra! Arról jöttünk – bökött az egyik iránya Ronon.
Igaza lett. Mire odaértek a kapuhoz, az Szövetség kezdte őket lassan beérni. Amint átértek a kapun Rodney felkiáltott, hogy kapcsolják be a pajzsot. Mintegy húsz katona csapódott neki a pajzsnak, mielőtt a kapu deaktiválódott volna.
- Mégis mi történt? Alig indultak el pár órája! – jött le aggódva Elizabeth.
- Most legalább tényleg ő az – nyugtázta John egy mosollyal.
- Ott volt a Szövetség is, majdnem elkaptak minket – mondta Susan.
- Hogy sérültetek meg?
- Lelőtték a hajót, éppen hogy megmenekültünk. Jaj, nagyon fáj a fejem. Azt hiszem megkeresem Carsont, hogy írjon fel rá valamit – monda Rodney.
- Rendben, mindenki menjen a gyengélkedőre, utána találkozunk az elosztóban.
Johnnak össze kellett varrni három öltéssel a fejét és Susannak gipszbe tenni a kezét, a többiek csak kisebb agyrázkódást kaptak. Carson meg is jegyezte, hogy szerencsések voltak, hogy ilyen könnyen megúszták a dolgot.
- Komoly gondban vagyunk Elizabeth! – mondta John. – Ezek játszi könnyedséggel tudnak beférkőzni az álmainkba. Ha Lorne nem jön rá a turpisságra, már nem lennénk itt.
- Mit lehet ez ellen tenni?
- Fogalmam sincs.
Susan átnézett a szobán Lorne-ra, amikor meglátta, hogy Morgan ott áll a férfi mögött és a kezét Evan vállán tartja. Becsukta a szemét, és amikor kinyitotta, már senki sem állt ott. Meghallotta a nő nevetését a fejében, majd elveszítette az eszméletét.
folyt köv.
|