Hetek teltek el és Alaine szinte minden idejét Nammunnal töltötte. Az idő hihetetlen gyorsasággal telt a férfi mellett, de a lány mégis szomorú volt, ugyanis vészesen közeledett az az idő, amikor a hajósnak vissza kellett térnie Föníciába a rakománnyal. Régi élete egyre kevesebbet jelentett a számára, észre sem vette, hogy az ágya melletti két kép egyik nap eltűnt. Már nem kesergett Langsdom és Treavol után sem. Elfelejtette őket, már a saját szemében is csak egyke volt. Az egyik együttlétük után Alaine kéjesen nyújtózkodott el a selyemtakarók között. A férfi őt figyelte, majd pár perc után felállt és felöltözött. A lány vissza akarta tartani, de amikor Nammun szemei fehéren izzottak fel, riadtan hátrált a falig.
- Hazudtam neked – mondta a férfi, furcsán mély hangon.
- Ki, vagy mi vagy? – kérdezte remegő hangon a lány.
- Ba’al vagyok. Tudom, hogy sokat mond ez a név.
- A föníciai vihar és tengeristen. De az nem lehet – dadogta. – Miért hazudtál nekem?
- Te is hazudtál nekem. Tudom, hogy milyen hatalmakkal bírsz. Nem tagadhatod, hogy istennő vagy.
- Én csak egy egyszerű halhatatlan vagyok. Egy olyan nép királynője, aki már nem él, és soha többé nem is fog. Hatalmam sincs.
- A viharoknak parancsolsz. Én megadhatom neked mindazt, amire vágysz, hatalmat. Az istennőm lehetnél. Az emberek imádnának – súgta a Rendszerúr a lány fülébe. – Tudom, hogy csakis erre vágysz. Tudom honnan jöttél, és hogy ott már semmi sincs és nem vár rád semmi. Itt pedig világok hódolnának szépségednek és hatalmadnak. Csak mondj igent, és soha többé nem leszel egyedül.
Miközben beszélt, magához vonta a meztelen lányt, és csókokkal halmozta el.
- Tudom, hogy vágyod a hatalmat, nem kell tőle félned.
- Rendben, legyen – mondta Alaine, és a szemében furcsa tűz lángolt fel.
- Választanunk kell neked egy jobb nevet is. Az Anathoz mit szólsz? – kérdezte Ba’al. (Anat a föníciai mitológia szerint Ba’al női(es) alakja volt, hatalma ugyanakkora. Természetesen Anatot a viharok-, és a tengerek istennőjeként tisztelték)
- Anat… – ízlelgette új nevét. – Tetszik, határozottabban jobb, mint a mostani.
- Örülök, hogy tetszik. Most pedig öltözz, találkozónk van Rával. Ha már úgyis az ő birodalmában vendégeskedek, úgy illik, hogy bemutassam neki ifjú arámat. Utána pedig visszatérünk Föníciába, hogy uralkodhass új néped felett.
- Nagyszerűen hangzik.
- Jaffa kree! – szólt ki Ba’al. – Azt akarom, hogy mire visszajövünk, legyen kész a hajóm.
- Igenis nagyuram! – hajolt meg a férfi.
A Ránál való találkozó igen jól telt, a Rendszerúr teljesen el volt bűvölve Alaine-tól és furcsamód az is kiment a fejéből, hogy annak idején el akarta fogatni a lányt. Gyorsan elhagyták a piramist, sietségüket az utazással indokolták. Ba’al a Jaffái kíséretében a kikötőbe vitte a lányt és felszálltak a hajóra. Nem sokkal az után, hogy a hajó kifutott a nyílt tengerre, Alaine nem emlékezett többé arra, hogy valaha is Alaine lett volna a neve. Mindent elfelejtett, azt is, hogy egykor a szíve lágy volt, és képes volt szeretni az embereket. Most csak megvetéssel tudott ránézni a földművelő, halandó emberekre. Teljesen átváltozott, de ebben nemcsak Ba’alnak volt szerepe. Csak két dolgot szeretett, Ba’alt és a hatalmat. Az erejét arra használta fel, hogy az emberekben félelmet keltsen és nem arra, hogy segítse őket. Lassanként elhitte, hogy ő is isten és a hatalma felér a Rendszerurakéhoz. Bár ez igaz volt, sőt meghaladta azokét, de ezt egyik fél sem tudta, csak Junu. Nem sokkal az után, hogy a pár Föníciába ért, Anat hatalmas vérengzést tartott azok között, akik nem ismerték el a hatalmát. Attól a perctől kezdve a nevét ugyanolyan félelemmel és tisztelettel ejtették ki, mint Ba’alét. Hamarosan csak arra emlékezett, hogy a népének, az Alterranoknak volt a legnagyobb királynője Atlantiszon. Mindenki szerette és hódolt neki. Pár hónappal később indulásra készen voltak, hogy meghódítsák az egész galaxist, egyikőjük sem érte már be a koszos kis Földdel.

Smukt becsületére legyen mondva, a szerencsétlen nő az utolsó pillanatig küzdött az életéért, bár esélye sem volt megmenekülni. Két felemelkedett férfi csalta el erre a kietlen, lakatlan bolygóra, azzal az ürüggyel, hogy beszélni akarnak vele. A nő természetesen elment, meg sem fordult a fejében, hogy valamit terveznek ellene, ismerte őket már évezredek őket. Nem is tudta, hogy mekkorát tévedett. Amint megérkeztek, az egyik férfi egy furcsa szerkezetet vett a kezébe. Smukt azonnal felismerte. Megpróbált energialényként elszáguldani, de a sugár eltalálta. Sikoltva zuhant alá halandó emberként. Próbált Langsdomtól segítséget kérni, de már nem tudott telepatikus úton kapcsolatba lépni senkivel. Haldoklott, érezte, hogy a sugár nem csak halandóvá tette, hanem meg is változtatott benne valamit, ami rövid úton a halálához vezet.
- Ki küldött titeket? – kérdezte nyögve.
- Ugyan Smukt drága, ne légy ennyire naiv. Tudod, hogy ki küldött minket – röhögött fel az egyik.
- Gammel!
- Okos kislány! – mondta a másik.
- A régens mióta szolgálja az Orit?
- Ah, el sem tudod képzelni Smukt, hogy milyen régóta. Téged évezredek óta átvertek. De ne aggódj, az Ori parancsa az, hogy Langsdom uralkodó legyen. Hogy végre hadba szólíthassa a hitvány Alterranokat és végezhessen velük.
A két férfi nevetését még akkor is hallotta, amikor azok energialényként tovaszáguldottak a bolygóról. Átkozta magát, hogy nem jött rá az árulásra korábban. Pedig olyan nyilvánvaló volt. A két társa meg ostoba, ők is ősök, nem hihetik, hogy az Ori megkíméli az életüket. Ha ezt hiszik Gammellel együtt, akkor ostobábbak, mint ő maga. Egyre fáradtabb lett. Utolsó gondolataival megpróbálta elképzelni Langsdom megkoronázását és azt, hogy győzelemre vezeti népüket, mindig is ezt szerette volna. Lehunyta a szemeit, lassan elaludt és soha többé nem ébredt fel újra. A kietlen bolygón csupán egy hó alatti kupac utalt arra, hogy ott nyugszik az Alterran birodalom ügyeiben leginkább hívő ős holtteste. Soha senki sem kereste őt, nevét lassan elfedte az örök homály.

Gammel boldogan lebegett energialényként kedvenc helyén. Smukt halott volt, a két férfi jól végezte dolgát. Ennek ellenére nem hagyhatta őket életben, mivel túl sokat tudtak. Már egyenesen várta, hogy Morgan megjelenjen az újabb szemrehányásával, de ezúttal nem jött. Úgy látszik, hogy a nőt túlságosan lefoglalja új terve végrehajtása és már a régi ismerősöket sem látogatja meg. Pár perccel ezelőtt volt egy megbeszélése Langsdommal, amiben tudatta a férfival, hogy Smukttal végzett az Ori. A leendő uralkodó mélységesen le volt törve és már a bosszún járt az esze. Gammel elégedett volt, ugyanis már nem kellett sok, hogy kirobbantsa minden idők legnagyobb háborúját. Minden csak azon múlik, hogy Langsdom mikor foglalja el az őt megillető helyet.

Cameron, Daniel, John és Evan a dokkoktól az elosztóba mentek, hogy ott beszélhessenek nyugodtan.
- Szóval Merlin halott – sóhajtott Jackson. – Sajnálattal hallom. És Arthurék?
- Ők sincsenek életben, de Susan szobájában vannak képek Arthurról, a sírjáról és a lovagokról – mondta Lorne.
- Ti mit tudtok erről? – nézett fel Mitchell.
- Mi jóformán semmit, Susan az, aki az ilyenekről mindent tud.
- Hát igen Shep, de vele most sajnos nem tudunk beszélni.
- Azokat a képeket esetleg meg tudná mutatni őrnagy? – kérdezte Daniel.
- Persze doki, egy perc és idehozom őket – mondta Lorne és alig fél perc múlva már vissza is ért velük.
- Hmm, igen érdekes. Mitől halottak mind?
- Mint ti is tudjátok, hogy az Ori kifejlesztett valamit, amivel képes a felemelkedett Alterranokat halandókká tenni. Utána végeztek velük.
- Igen, igen. A képek alapján próbálták védeni Arthurt. A végsőkig kitartottak, de hiába. Arthur tényleg csak aludt?
- Susan legalábbis ezt mondta, hogy még holtában is olyan volt, mint aki csak alszik. Az egész olyan furcsa volt ott.
- Ti nem láttátok Shep?
- Én akkor éppen nem voltam a csapattal. Susan vezette őket, de Teyla, Ronon és McKay ott voltak.
- Az a McKay? – fintorodott el Daniel.
- Igen, ő.
- Akkor inkább azt hiszem, hogy megvárom, amíg Susan felébred.
- Arra sajnos még sokat kell várnod – mondta John letörten.
- Miért?
- Ugyanis orvosilag lett kómába juttatva. Morgan miatt. Mielőtt megkérdezed igen, LeFayről van szó.
- Mit tett Susannal?
- Ha elmész a gyengélkedőre, meglátod. Ne haragudj Daniel, de nem tudunk róla beszélni.
Ebben a pillanatban szólalt meg rádió.
- Sheppard alezredes és Lorne őrnagy azonnal jöjjön a gyengélkedőre! Sheppard alezredes és Lorne őrnagy azonnal jöjjön a gyengélkedőre!
Egyikőjük sem szólt, bőven elég volt egymásra nézniük hogy tudják, történt valami Susannal. Mind a négyen odamentek. Mire odaértek, már ott volt a gyengélkedőn Elizabeth és Caldwell is.
- Carson, mégis mi a franc történt? – förmedt az orvosra John.
- Súlyos fejsérülést szenvedett. Fogalmam sincs hogyan.
- Morgan! Már megint. Ébreszd fel azonnal! – csattant fel Lorne.
- Evan, sajnos nem tudom. Fel akartam, de a fejsérüléstől kómába esett. Sajnálom.
- Még ez is. Nem elég, hogy az Ori megöltette Smuktot, most még Susan is. Mikor fog magához térni?
- Nem tudom John, de fel kell készülnünk a legrosszabbra, lehetséges, hogy soha.
Így tehát hosszú napok és éjszakák vártak a társaságra.

Morgan határozottan elégedett volt magával. Ba’al segítségével hatalmas haladást ért el. Igaz kicsit bánta, hogy az erejét meg kellett osztania a Rendszerúrral, de ha az kellett a sikerhez, ennyit kész volt feláldozni. Nem is emlékezett, hogy ez a terve mikor jutott eszébe, de remek volt. Most már nem az volt a célja, hogy Susant az őrületbe kergesse, hanem hogy elfelejtsen mindent, és szeressen bele a legnagyobb ellenségébe. Amiben persze Ba’al örömmel vett részt. Fáradtságos munka volt ez, de azt már sikerült elérnie, hogy Alaine elfelejtse Laegent, és már a bátyjáékra sem emlékezett. Terve az volt, hogy kialakítja a lány emlékeit, és úgy fogja beállítani, mintha az atlantisziak rabolták volna el. Ha Susan egyszer újra felébred a kómából, nem ismer majd meg senkit és elszökik, hogy az Orit szolgálja és hogy Ba’allal lehessen. Ez a tökéletes terv, és akkor majd semmi sem áll annak az útjába, hogy megszerezhesse magának Laegent. Csak egy szépséghibája volt a dolognak, ha Alaine felébred mert meghal, ez az egész megtörik és visszakapja az elnyomott emlékeit.
- Mégis mire volt jó ez a terved Morgan? – csattant fel mögötte az egyik tudós.
- Talán nem örülnétek, ha Alaine minket szolgálna?
- Erre mennyi esélyt látsz, hogy bekövetkezzen?
- Az már csak a Rendszerúron múlik, hogy mennyire tudja elcsavarni a lány fejét. Ha sikerrel jár, a haláláig minket fog szolgálni.
- És ha mégsem?
- Akkor akár az idők végéig kómában tudom tartani a hercegnőt.
- Nem tetszik, hogy a Goa’uldot is bevontad a dologba.
- Ő a kulcs az egészhez. Az emberek gyűlölik a kegyetlensége miatt. Langsdom újkori szüleit ő ölte meg. Gondolj bele a herceg mit fog érezni, ha szeretett húga a szülei gyilkosával osztja meg az ágyát.
- Nagyon ravasz vagy Morgan. Jól az emlékezetembe vésem, hogy senki se akarjon az ellenlábasod lenni.
- A wraithel mi lesz?
- Még nem tudjuk. Ha a hercegnőt sikerül megszerezned nekünk, akkor már nem lesz szükségünk rájuk. Addig viszont nyugodtan élve maradhatnak.
- Értettem.
- Folytasd a munkádat Morgan, de nehogy csalódást okozz nekünk.
- Nem kell aggódnod, nem fogtok csalódni.
- Remélem is.

Awagon idegesen tért vissza a hajójára. Morgan és az Ori nem is tudta, hogy kihallgatta őket. Most először életében tényleg féltette az életét, nem akart meghalni, hiszen alig tízezer éve volt életben. Ba’al elárulta őt, pedig ő volt az egyetlen, akiben megbízott. Morgan, az az átkozott kígyó a Rendszerurat használja arra, hogy a társai ellen fordítsa a hercegnőt, az ő menyasszonyát. Ez a tisztség őt illetné, de nem, Morgan Ba’alnak osztotta ki a feladatot. Valamit ki kellett találnia, hogy bebizonyítsa, a Szövetségnek igenis szüksége van a wraithre. Mert ha ez nem sikerül, akkor végük van. Felmerült benne, hogy talán végeznie kéne Alaine-nal megint, de most csak azért, hogy megkímélje a lányt ezektől a borzalmaktól. Nem fordulhat a társai ellen, ha megteszi mindennek vége. Belegondolt mi lenne, ha végezne Ba’allal, de erre sem volt esélye. Még ő sem tudta, hogy melyik az igazi. Szorult a kötél a nyaka körül.



folyt. köv.