Ezt mondja még egyszer! – mondta Caldwell.
- Itt van John Atlantiszon – válaszolta Weir megint.
- És mégis hogyan került oda? Mit mondott? – kérdezte Susan. – Beszélhetek vele? Liz kérlek.
- Eszméletlen, reméltem, hogy ti meg tudjátok magyarázni.
- Két óra múlva Atlantiszra érünk, remélhetőleg addigra kapunk válaszokat. Caldwell vége!
A két óra, amíg beértek Atlantiszra, szinte végtelennek tűnt. Amint leszálltak a keleti dokkban, mindenki rohanva indult a gyengélkedő irányába. Mikor odaértek, John még mindig eszméletlen volt.
- Dr. Beckett, beszélnem kell önnel! – jött oda Virgina Potter doktornő. – Őrnagy, maga is jöjjön, a bátyjáról van szó.
- Mégis mi a baj? – kérdezte rémülten Susan.
- Ő nem John Sheppard, a DNS-e alapján legalább is.
- Ha nem ő, akkor kicsoda vagy micsoda? – vonta fel a szemöldökét Carson.
- A vizsgálatok alapján egy tökéletesen egészséges férfi, legalább annyira, mint Chaya volt. A további vizsgálatok eredményeit még nem kaptuk meg, de szerintünk ő egy ős, és mindössze az újlenyomat egyezik Sheppardéval.
- Langsdom lenne? – nézett fel könnyei alól Susan.
- Lehetséges. Le kéne pihenned Susan, majd szólok, ha felébredt.
- Nem – rázta meg a fejét. – Itt maradok.
Fél órával később szinte senki nem volt már gyengélkedőn. Caldwell és Weir is meghagyták, hogyha John magához tér azonnal értesítsék őket. Egyedül Susan és Carson maradt ott vele. Teyla kapott nyugtatókat, mert teljesen kikészült, így ő aludt. Egy órával később Lorne visszament a gyengélkedőre, nem tudott aludni, de ő leginkább Susan miatt aggódott. Odahúzott egy széket és leült a barátnője mellé.
- Carsonnak igaza van, pihenned kéne – mondta a lánynak.
- Megvagyok Evan, tényleg.
- Hányadik kávédat iszod?
- Nem tudom, negyediket talán. Azon gondolkodok, ha ő tényleg Langsdom, mennyi maradhatott meg Johnból? Amúgy, miért áll ennyi őr az ajtóban?
- Caldwell rendelte őket ide.
- Már most félnek tőle.
- Tudod kicsim, hogy az emberek félnek attól, amit nem ismernek. Én álmos vagyok, megpróbálok aludni valamit.
Megcsókolta a lányt és kiment. Susan nagyot sóhajtva fordult vissza a bátyja felé. Semmit sem változott, pontosan ugyanúgy nézett ki, mint amikor elváltak az Ori hajón. Meghalt és most mégis itt van, ezt nehezen tudta elfogadni. Rettegett attól, mi lesz akkor, ha John nem fog rá emlékezni és másra sem. Ha csak Langsdom emlékei maradnak meg benne. Elizabeth mondta, hogy egy jóslatban ezt olvasta. Nagyon remélte, hogy ez nem fog bekövetkezni. Felkapta a fejét, amikor megérezte, hogy John megmozdult. Ránézett a férfira, aki mosolygott rá.
- John, hogy vagy? - kérdezte.
- Köszi Alaine, bocs Susan. Egész tűrhetően, csak a fejem hasogat.
- John vagy Langsdom vagy?
- Őőő… ez egy igen jó kérdés. Álljunk csak meg egy percre, hogy a fenébe kerülök Atlantiszra?
- Ezt mi is szeretnénk tudni, meghaltál az Ori hajón és egy perccel utána már itt voltál.
- Carson, gyere le, John magához tért – mondta a rádióba Susan. – Annyira örülök, hogy itt vagy.
- Amúgy mi a baj, miért van ott annyi őr, és miért nézel rám ilyen furcsán?
- A DNS-ed szerint már nem vagy a bátyám, ős lettél.
- Igaz, a kérdésedre a válasz. Mindkettő vagyok.
- Hogy érted?
- Mindenre emlékszem, mind a saját, mind az előző életemre. Tényleg meghaltam?
- Igen, John, tényleg. Már azt hittem, hogy örökre elveszítettelek.
- Hogy érzi magát ezredes? – kérdezte Caldwell, aki ebben a pillanatban érkezett ide Carsonnal és Elizabethtel.
- Köszönöm uram, egy kis fejfájástól eltekintve tökéletesen érzem magam.
- John, mégis mi történt odakint? – kérdezte Weir.
- Halvány fogalmam sincs. Az utolsó emlékem, a halálom előtt van, utána, hogy itt ébredek fel Atlantiszon.
- Ugye tudja, hogy maga már nem John Sheppard? – tette fel a kérdést Caldwell.
- Uram, határozottan állíthatom, hogy az vagyok, és persze most már Langsdom is. Nehéz elmagyarázni, de tényleg én vagyok. És uram, a plusz társaságot el lehetne küldeni? – bökött a fejével az ajtóban álló őrökre.
- Tudja ezredes, hogy muszáj maradniuk.
- Amennyire az EEG meg tudta állapítani, nincsen idegen tudat az ezredes agyában – mondta Beckett.
- Akkor mégis mivel magyarázod doki, hogy emlékszem mindenre?
- Milyen mindenre?
- Pontosan tudod. Emlékek!
- Nem tudok rá magyarázatot, ahogyan a sajátomra és a két őrnagyéra sem.
- Mikor hagyhatja el a gyengélkedőt Carson? – kérdezte Weir.
- Mivel semmi baja, holnap, most éjjel még felügyelet alatt akarom tartani.
- Köszönöm, mellesleg ha valaki találkozik az Alterran jósokkal, ki vannak rúgva, mert már megint tévedtek. Tudja mire gondolok Elizabeth, nem veszíti el egyik emberét sem.
- Ennek igazán örülök John. Hagyjuk most pihenni, reggel találkozunk.
- Menj te is Susan, rád fér.
Kimentek a gyengélkedőről. Caldwell intett a lánynak, hogy kövesse. Mind a hárman bementek Weir irodájába.
- Meg tudja magyarázni őrnagy? Mégis mi történt vele? Mitől ennyire furcsa? Beismerem tényleg ő az, de valahogy mégsem.
- Ő most már minden Alterran uralkodója. Ezen nem tudunk változtatni uram, és amint kirobban a végső háború, mi is azzá válunk, akik azelőtt voltunk.
- Szerinted mekkora lesz a változás a viselkedésében? – kérdezte Elizabeth.
- Ez nem az én szakterületem Liz, de amennyire emlékszem Langsdom szinte ugyanolyan volt, mint John, szóval szerintem nem lesz nagy változás és továbbra is képes lesz alezredesi kötelességit ellátni.
- Leléphet őrnagy!
- Jó éjt!
Susan visszament a szobájába, átöltözött, odabújt Lorne mellé. A férfi átölelte majd mindketten elaludtak. Susan igen furcsát álmodott. Az Istenek Városában volt, az Ori éppen tanácskozott Ba’allal és Awagonnal.

Nem sokkal az Ori hajók felrobbanása után hatalmas öröm tört ki a felemelkedett Alterranok között, Langsdom felébredt, miután feláldozta az életét a fajukért. Igaz meghalt, de sokan voltak, akik szívesen feláldozták volna az felemelkedett létüket azért, hogy uralkodójuk visszatérhessen. Öt Alterran adta az életét, de megérte az áldozat, mert alig egy perccel később Langsdom már Atlantiszon volt és régi énjének, John Sheppardnak az emlékeit is sikerült megőrizni. Most már nem volt más teendőjük, mint megvárni, míg a többiek is felébrednek. Eddig a fő indok a nem beavatkozásra valójában az volt, hogy féltek az Ori hatalmától, mert sejtették, hogy semmi esélyük sem lenne ellenük. Persze ez azonnal megváltozik, amint a királyi család felébred, remélhetőleg nem ilyen dramatikus körülmények közepette. Legalábbis ebben reménykedtek. Egy ideig ebben a dimenzióban mélységes öröm uralkodott, majd nem sokkal később az elképzelhetetlen düh és harag lángolt fel egy másikban. A felemelkedettek érezték ezt, és biztosak voltak benne, hogy az Ori megtudta, hogy az Alterranok uralkodója visszatért.

Ba’al és Awagon visszafelé készültek a leigázott bolygóról. Dühösek voltak, ugyanis nem találtak a bolygón egyebet, mint tizenkét kis falut, amiben pusztán gyerekek éltek. Zelenka hiába javította meg pár hónappal korábban a védőmezőt, ami kint tartotta a wraith dárdákat, Ba’al Jaffái percek alatt megtalálták és elpusztították a ZPM-et. Az Ori parancsa miatt senkit sem hagytak életben, bár Ba’al válogatott néhány gyereket leendő gazdatestnek vagy éppen Jaffának. Majd otthagyták a halott bolygót, hogy aztán soha többé ne nézzenek felé vissza. Miközben visszafele tartottak, Awagon megérezte az Ori dühét. Sejtése volt csak arról, hogy mi történhetett, de ami a valóság volt, a legvadabb képzeletét is felülmúlta.
- Az Ori dühös, nagyon – mondta Ba’alnak.
- Ezt már megszokhattuk tőlük. – vonta meg a vállát a rendszerúr. – Szerinted, most éppen mi lehet a bajuk?
- Alaine-ék megint megléptek, vagy esetleg Atlantiszt már nem találták ott, vagy nem sikerült elpusztítaniuk a társaságot.
- Lehet, majd megtudjuk, amint visszaértünk az Istenek városába. Mellesleg én annyira nem vagyok amiatt letörve, hogy a lány megint megmenekült, már ha ez történt.
- Megnyugodtam, már azt hittem én vagyok az egyetlen.
Alig három órával később megérkeztek az Istenek Városába. Senki sem hivatta őket, és kapcsolatba sem tudtak lépni az Orival. Ekkor már tudták, hogy komoly gondok vannak.

Először nem értették, mi okozza a felemelkedettek nagy örömét, de amikor rájöttek, azt kívánták bárcsak sose tudták volna meg. Mind az öt hajójuk elpusztult, de ez volt a legkisebb gond. Vagyis ez is hatalmas volt, de akkor is eltörpült a másik mellett. Az az idióta Awagon nem végzett jó munkát. Langsdom felébredt! Ráadásul közben elpusztította a hajókat. A legnagyobb probléma az volt, hogy a királyi családot most nem fenyegette kihalás, ugyanis egy utód úton volt. Bár erről egyelőre csak ők tudtak, és reményeik szerint sikerül majd eltenni láb alól a leendő anyát a szörnyszülöttel együtt.
- Megérkeztek! – mondta Hoved
- Ah igen, mit is kéne velük tennünk? – kérdezte az egyik tudós..
- Awagonnak fizetnie kellene a tízezer évvel ezelőtt elkövetett hibájáért – mondta Morgan.
- Nyugalom hölgyem, annyit nem hibázott, végül is azóta nyugtunk volt tőlük. De ha jól emlékszem, te magad is benne voltál abban a végrehajtó csoportban, akik visszahozták őket.
- De Laegen nem szerepelt a tervben – tiltakozott a nő.
- Ezt Hoveddel kell megbeszélned. Ő akarta, hogy a fia is visszatérhessen egyszer, és. hogy vele együtt minket szolgáljon.
- Már jönnek is.

Ba’al és Awagon a saját hajóikon voltak, amikor megjött a parancs, hogy jöjjenek le a városba. Kelletlenül, de végrehajtották a parancsot, igazából arra voltak kíváncsiak, hogy mi okozza az Ori éppen aktuális gondjait.
- Ah, végre itt vagytok! – mondta az egyik tudós.
- Mi volt azon a bolygón? – kérdezte Hoved.
- Csak gyerekek, többé nem fognak gondot okozni nektek – mondta Awagon.
- Remek, remek! Végre egy jó hír.
- Miért, gondok vannak? – kérdezte Ba’al.
- Fogalmazhatunk így is. Az öt hajónk, ami Atlantiszra tartott, elpusztult és ellenségeink is megmenekültek. De ami még nagyobb baj, hogy Langsdom felébredt.
- Mikor támadjuk meg újra Atlantiszt? – kérdezték mind a ketten egyszerre.
- Még nem tudjuk, majd akkor, ha a többiek is felébredtek. Mert nagyon úgy tűnik, hogy a halálukkal ébrednek fel.
- És nekünk mi lesz a feladatunk?
- Még nem tudjuk, de biztos lehetsz benne, hogy majd kitaláljuk.
- Értettük.
- Ah és hercegnő! – mondta Morgan és gúnyosan mosolyogva ránézett Susan Sheppardra. – Nyugodtan tudasd az embereiddel, amit itt megtudtál. Tudjátok meg, hogy nem vagytok sehol sem biztonságban, még az álmaitokban sem. Egyszerű volt elérni, hogy idekerülj.
- És Alaine, a bátyádnak üzenjük, hogy használja ki azt a rövidke időt, amíg uralkodó lehet, mert nem fog sokáig tartani. Elpusztítjuk Atlantiszt és az összes Alterrant. És most ébredj!

Susan sikítva ébredt fel Atlantiszon. A feje sajgott és iszonyatos hányinger kínozta. Erősen elgondolkodott, hogy most tényleg csak álmodott vagy a valóságot látta-e.
- Jól vagy? – halotta Evan hangját.
- Igen, csak rosszat álmodtam.
Magára kapta a köntösét és kiment az erkélyre. Hideg csípős szél fújt kint és az egész város ködbe burkolózott. Ha igaz volt az álom ha nem, mindenképp figyelmeztetnie kell Caldwellt még mielőtt a Daedalus visszatér a Földre. Ránézett az órájára, még két óra volt napfelkeltéig. Reggel akart indulni a Daedalus. Gyorsan felkapkodta a ruháit és a keleti dokkokhoz ment. Már pakoltak be a hajóra. Felment a fedélzetre és szerencsére Caldwellt is ott találta.
- Uram, beszélhetnék magával? Fontos lenne.
- Ugye tudja őrnagy, hogy egy óra múlva indulunk vissza a Földre.
- Igen uram, gyors leszek.
Gyorsan elmondta, amit megtudott.
- Érdekes, és ezzel miért hozzám fordult? Miért nem Sheppard alezredeshez?
- Uram? Nem teljesen értem, hogy mire céloz ezzel. Ön a rangidős tiszt itt.
- De mi elmegyünk és az alezredes van rangban alattam.
- Úgy érti uram…?
- Igen, Dr. Beckett szerint a bátyja minden tekintetben el tudja látni a feladatát. De természetesen, ahogy visszaértünk, én is foglalkozok majd az üggyel.
- Értettem uram.
- És még valami őrnagy, Lorne-t áthelyezem a maguk csapatába, így mostantól hatan lesznek.
- Igenis uram!
- Leléphet őrnagy!
Nem sokkal azután hogy Susan beért az irányítóterembe, a Daedalus visszaindult. Egyedül maradtak, de legalább annyit tudtak, hogy a Szövetség egy ideig nem fog megkísérelni újabb támadást. Viszont arra rá kell jönniük, hogy hogyan állíthatják meg őket, mielőtt kiirtják a felemelkedetteket. Elment reggelizni és ezen a korai órán már ott találta Zelenkát és Rodneyt, megint vitatkoztak. Egy másik asztalnál Ronon, John és Teyla reggeliztek és együtt nevettek a két fizikuson.
- Máris elengedtek John? – kérdezte.
- Carson szerint is tökéletesen rendben vagyok, így már most eljöhettem.
- Caldwell visszahelyezett az aktív szolgálatba, és Evant áthelyezte hozzánk, az előbb beszéltem vele.
- Remek, van is egy kapucímünk, reggeli után indulunk.





folyt.köv.